Megnyílt az Óbudai Egyetem állásbörzéje
Az állásbörzén a hallgatók multinacionális cégekkel, magyarországi kis- és közepes vállalkozásokkal és az állami szektor képviselőivel találkozhatnak.
Az állásbörzén a hallgatók multinacionális cégekkel, magyarországi kis- és közepes vállalkozásokkal és az állami szektor képviselőivel találkozhatnak.

Az intézmény országos hivatkozási ponttá vált a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramban – jelentette ki Pacsay-Tomassich Orsolya.
Palkovics László elmondta, hogy egyetemük a legnagyobb hazai agrárprofilú intézmény, ezért a helyi innovációs ökoszisztéma hatókörét nemcsak regionális, hanem ágazati szinten is értelmezik.
Színházi előadásokat, könnyű- és komolyzenei koncerteket, tematikus fesztiválokat, tudománynépszerűsítő programokat kínál a csongrádi megyeszékhelyen élő és tanuló közönségnek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).
Az államtitkár a sajtótájékoztatón kiemelte: több mint hatvan intézmény több mint 7200 szakja közül választhatnak a felvételizők.
Két felsőoktatási intézmény indít új képzéseket szeptemberben a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ keretein belül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.
Magyarországon ugyanis még egyetlen megbetegedést sem regisztráltak, és a kormány, amelynek a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, felkészült a védekezésre.

Február 1-jétől 30 százalékkal, 166 ezer forintra emelkedik a hallgatói normatíva összege; a felsőoktatási ösztöndíjakra fordítható keret ezzel bő két év alatt összesen 40 százalékkal bővül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megvan mennyivel nő jövőre a minimálbér.

Deutsch Tamás szerint politikai bátorság ma Nyugaton karácsonyfát állítani.

Endoszkópos torony és új röntgengép segíti a gyorsabb és biztonságosabb betegellátást.

Egyelőre csak pénz nincs a bontásra, de felújítani már nem akarják.

Ursula von der Leyen és munkatársai lába alatt ég a talaj.

Trump szerint valami nincs rendben vele.

A francia elnök korábban európai katonák Ukrajnába küldéséről győzködte szövetségeseit.

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

A Liverpool edzője sem volt elégedett a pályán történtekkel a Sunderland ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.