Ferenc pápa: A vatikáni archívum többé nevében sem titkos
Ferenc pápa bejelentette hétfőn, hogy megváltoztatják a Vatikán híres archívumának nevét, a Vatikáni Titkos Levéltár a Vatikán Apostoli Levéltára nevet kapja.
Ferenc pápa bejelentette hétfőn, hogy megváltoztatják a Vatikán híres archívumának nevét, a Vatikáni Titkos Levéltár a Vatikán Apostoli Levéltára nevet kapja.
A katolikus egyházfő azokra a népekre emlékeztetett, amelyeket elmaradottnak, értéktelennek tartanak, elfoglalják területeiket, kifosztják javaikat, eltörlik kultúrájukat és történelmüket.
Sokszor nem a kormányzati politikák, hanem azok végrehajtásának hiányosságai miatt szembesülünk vízügyi problémákkal – mondta Claudia Pahl-Wostl.
A vatikáni Szent Péter bazilikában tartott misével nyitotta meg vasárnap Ferenc pápa a katolikus egyház Amazónia-szinódusát.
Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét fogadta audiencián szombaton a Vatikánban Ferenc pápa, megbeszélésükön egyebek között egy szolidárisabb Európa építése szerepelt.
Tizenhárom új bíborost kreál Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szombat délután bemutatott misén, ezáltal tovább módosul a következő egyházfőt megválasztó bíborosi testület földrajzi összetétele.
A vatikáni sajtó megemlékezése szerint a lengyel katolikus egyház egykori vezetője elsőrendű szerepet töltött be a nácizmus, majd a kommunizmus elleni küzdelemben.
Ferenc pápa vasárnap misét mutat be a római Szent Péter téren a Migránsok és menekültek világnapján, amely az idén a „Nemcsak a migránsokról van szó” mottót kapta.
A kiváltság kultúrája és a korrupció érdekszövetsége miatt csupán keveseknek adatik meg a gazdagság, míg a nagy többség nyomasztó szegénységben szenved – jelentette ki Ferenc pápa vásárnap, amikor szentmisét mutatott be Madagaszkár fővárosa, Antananarivo
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.