Férfi kardozóink kijutottak a tokiói olimpiára
A magyar csapat a luxembourgi olimpiai kvalifikációs világkupán elért negyedik helyével biztosította be a tokiói részvételét.
A magyar csapat a luxembourgi olimpiai kvalifikációs világkupán elért negyedik helyével biztosította be a tokiói részvételét.

Belgium nyerte a párost, három mérkőzés után 2-1-es hátrányból várja a további egyes mérkőzés(eke)t a magyar válogatott a debreceni tenisz Davis-kupa-találkozón.
Bár férfi-párbajtőrcsapatunk az utolsó olimpiai kvalifikációs verseny előtt továbbra is tokiói indulást érő helyen áll, a vancouveri világkupa után mégis nagyon nehéz helyzetbe került.
A nyugdíjaknál jóval alacsonyabb a fizetések közötti eltérés az unióban, Nyugat-Európa tagállamaiban az idősek és a fiatalok körében is magasabb a nemek közötti megkülönböztetés
Rémálomszerű kezdés után ezúttal két pontot szerzett a magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott az olimpiai selejtezőtornán, vasárnap a házigazda briteket kellene legyőzni.

Elviselhetetlen, amit ezek az alakok megengednek maguknak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megérkezett az első értékelés a miskolci háborúellenes gyűlésről.

Vajon ki lesz a következő?

Orbán Viktor szerint haditanácsokká váltak a brüsszeli miniszteri találkozók.

Mutatjuk, mi az.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

Nem a hangoskodás segít a gazdáknak, hanem a cselekvés – szögezte le Papp Zsolt.

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Egyre több a globalista szál a Tisza Párt körül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.