2649 főre nőtt a fertőzöttek száma, elhunyt 11 beteg
291 főre emelkedett az elhunytak száma, 516-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
291 főre emelkedett az elhunytak száma, 516-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
A COVID-19 vírus fertőzöttjeinek száma immár elérte, sőt meg is haladta a világon a hárommillió főt.
Ukrajnában hétfőre 392 új esettel 9009-re emelkedett az azonosított koronavírusos fertőzöttek száma, a betegségben elhunytaké pedig 11 esettel 220-ra nőtt – közölte hétfőn az ukrán egészségügyi minisztérium.
Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy 74 esetben indult eljárás rémhírterjesztéssel kapcsolatban.
A baltimore-i egyetem közlése szerint a koronavírus-fertőzés továbbra is 185 országban van jelen.
931 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 52-en vannak lélegeztetőgépen.
A beazonosított fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek.
Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb.
A járvány alatt fokozott figyelmet kell fordítanunk az idősekre – mondta Rétvári Bence államtitkár.
Világszerte 2 708 470-en fertőződtek meg a járványban, a halálesetek száma 190 858, a gyógyultaké pedig 738 486.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.