Forgalomkorlátozások lesznek az M3-as metróvonal felújítása miatt
Az írták, hogy útszűkületekre, részleges sávlezárásokra, forgalomterelésekre és sebességkorlátozásokra kell számítani.
Az írták, hogy útszűkületekre, részleges sávlezárásokra, forgalomterelésekre és sebességkorlátozásokra kell számítani.

A 3-as metróvonal felújítása miatt a Váci, a Bajcsy-Zsilinszky és z Üllői úton is korlátozások várhatók.
Budapesti Rendőr-főkapitányság 2019. 11. 28., cs – 06:00 A mai napon, 2019. november 28-án, gyűlés, labdarúgó-mérkőzés, delegáció, filmforgatás és adventi vásár miatt forgalomkorlátozások lesznek Budapest II., III., V., VI
Ideiglenes forgalomkorlátozásra, lezárásokra kell készülni pénteken a fővárosban a IV. Globális klímasztrájk miatt.
Földrengést szimuláló védelmi igazgatási gyakorlatot tartanak csütörtökön Kőbányán, az Óhegy parkban, ezért forgalomkorlátozásra lehet számítani – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala szerdán az MTI-vel.
A belügyminiszter döntése alapján a TEK látja el a kiemelten védett személyek, ez esetben Vlagyimir Putyin és Szergej Lavrov védelmét.
A 12. Nemzeti vágta miatt péntektől vasárnapig a Hősök tere környékén, vasárnap pedig a NATO-futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budán, az Alagút térségében.
Hétfőtől megszűnnek a forgalomkorlátozások az V. kerületi Kossuth Lajos utcában és a Március 15-e téren, ahol a Főtáv Zrt. távhőfejlesztési beruházásokat végez – tájékoztatta a szolgáltató vasárnap az MTI-t.
Forgalomkorlátozásokra kell számítani a vasárnapi Magyarország-Horvátország labdarúgó-mérkőzés miatt a hétvégén Józsefvárosban és Ferencvárosban – közölte a rendőrség a honlapján.
A rendőrség azt írta: a hétvégi forgalomkorlátozások Budapest I., V., VI., XII., XIII. és XIV. kerületét érintik. A részletes lista megtalálható a rendőrség honlapján, a police.hu oldalon.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

Megrázó képsorok!

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.