Mindegyik hazai fürdő kinyit júliusig
Az élővizes fürdőhelyek védettségi igazolvány nélkül is látogathatók, ezt a könnyítést szeretnék a fürdőknek is megkérni.
Az élővizes fürdőhelyek védettségi igazolvány nélkül is látogathatók, ezt a könnyítést szeretnék a fürdőknek is megkérni.

A nagy fürdők gyógyvizes medencéi általában korábban nyitnak, de ahol élménymedencék vannak, ott később fejeződik be a bakteriológiai felkészülés.

A Balaton közeli fürdők is jócskán meghosszabbított nyitvatartással várják a „strandünnep” vendégeit.

Kinyitottak a fürdők, de egyelőre csak a kültéri medencéket lehet igénybe venni – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Javaslatcsomagot dolgozott ki a fürdőágazat koronavírus-járványt követő újraindításához a Magyar Fürdőszövetség, amelyet a gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódva eljuttattak a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, és két minisztériumnak – mondta Boros László



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tét hatalmas: győzelemmel a magyar válogatott akár a vb-részvételt is megszerezheti.

Menczer nem olyan miniszterelnököt akar, aki csak nőkkel bátor, és ha férfiakkal találkozik, akkor meg reszket.

Az ellenzéknek a hatalom hajszolása maradt a fő motiváció – fogalmazott a kormányfő.

A rapper szerint Magyar Péter rém fárasztó szónoklatot adott elő.

Minden pályaválasztási rendezvényen jelen vannak, és a gyerekműsorokon keresztül már tinédzsereket próbálnak meggyőzni a frontszolgálatról.

A tüntetők az elnök lemondását követelték.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a nukleáris létesítményekről beszélt.

A magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő vb-selejtezőt vív Írország ellen a 2026-os világbajnokságért.

The opposition would surrender sovereignty, posted the Director General of the Center for Fundamental Rights.

A Maladype Színház 2000/2001-es alapítása óta a magyar és a nemzetközi színházi élet egyik meghatározó, kísérletező műhelyévé vált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.