Már a nyitásra készülnek a fürdők

Május elején minden évben hagyományosan megnyitják a szezont a gyógyfürdők, fürdők, helyenként a strandok is szerte az országban – úgy néz ki, némi csúszással ugyan, de ez az idén is megvalósulhat az időjárás felmelegedésével, viszont kizárólag a járványügyi védekezéshez szükséges népegészségügyi előírások betartásával.

Munkatársainktól
2021. 04. 30. 5:55
Makó, 2012. június 15. A makói belváros-rekonstrukció részeként épített zenepavilon a Hagymatikum fürdõ elõtti Makovecz téren. A fürdõt és a zenepavilont is Makovecz Imre tervezte. A makói belváros rekonstrukciója 1,4 milliárd forintból, uniós támogatással valósult meg. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Már türelmetlenek a vendégek, nehezen tudják elviselni, hogy a teraszok újranyitását jelentő startpisztoly eldördülése után

még legkevesebb két hét kell ahhoz, hogy a fürdőüzemeltetők teljesítsék a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által előírt szigorú bakteriológiai előírásokat

– közölte a Magyar Nemzettel Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség (MFSZ) főtitkára.

Jelezte azt is, hogy ahogy tavaly tavasszal, most is várják a feltételeket az újrainduláshoz, így várható, hogy a gyógy- és termálfürdők többsége csak május közepétől tudja fogadni a vendégeket a részletezett intézkedések ismeretében, illetve életbe léptetésével.

Évről évre több látogatót vonz a makói Hagymatikum. A lakosság már várja, hogy kinyissanak a fürdőhelyek az országban Fotó: MTI/Rosta Tibor

– Kísérjük figyelemmel a fürdők honlapját, mert onnan tudjuk meg, hogy egy adott fürdő például teljes egészében lesz látogatható vagy csak egyes részei fogadnak vendégeket.

A nagy fürdők gyógyvizes medencéi általában korábban nyitnak, de ahol élménymedencék vannak, ott később fejeződik be a bakteriológiai felkészülés – hívta fel a figyelmet Balogh Zoltán. Megjegyezte: lesz olyan fürdő, amely a teljes nyitás időpontját júniusra tervezi.

Kérdésünkre, hogy a 96 hazai üzemeltetőt és száz fürdőt összefogó szövetségnél biztosítottnak látják-e a csaknem féléves üzemszünet alatt igencsak megcsappant szakképzett munkavállalók utánpótlását, a fürdőszövetség főtitkára határozott nemmel válaszolt.

– Van, ahol sikerült megtartani a teljes személyzetet, de például a legtöbb helyen a nyugdíjas kollégákat el kellett küldeni, hogy megtarthassuk azokat, akik családfenntartók.

Az elmúlt egy évben 20-25 százalékkal csökkent a hazai fürdők által foglalkoztatottak száma

– fogalmazott Balogh Zoltán.

A Paskál strandot sokan keresik fel a fővárosban. Nem lesz olyan strand vagy fürdő, amelyik ne nyitna ki május végére Fotó: Teknős Miklós

A budapesti fürdőhelyek honlapján még nem szerepelnek a nyitás tervezett időpontjai, habár Kiss Dóra, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. marketingvezetője azt ígérte, hogy hamarosan a fővárosi fürdők is kinyitnak. Szerinte

nem lesz olyan budapesti gyógy- és termálfürdő, amely legkésőbb május végén ne fogadná a vendégeket.

A Turizmus.com-mal kedden azt közölték: a cég már az elmúlt hetekben megkezdte a fürdők felkészítését a nyitásra, de alapvetően ehhez legalább két-három hétre van szüksége a szolgáltatóknak.

Április 19-én négy fővárosi fürdőben – Széchenyi fürdő, Lukács fürdő, Paskál fürdő, Pesterzsébeti fürdő – már újraindították az NNK által meghatározott gyógyszolgáltatásokat, első körben a félbemaradt gyógykúrák pótlását kezdték meg. Azt is közölték, hogy

a védettségi igazolványok ellenőrzését a testhőmérséklet mérésével együtt várhatóan a fürdők bejáratánál végzik majd.

Az élménymedencék később lesznek látogathatók, mert tovább tart a bakteriológiai felkészülés Fotó: Katona Vanda

A Balatonnál is készülődnek: Füreden például hétfőn megnyitják az uszodát, amely csaknem fél évig zárva tartott. A tájékoztatás szerint május 3-ától újra fogadnak látogatókat: hétköznap 6–20, vasárnap és ünnepnapokon 8–18 óráig várják a vendégeket, a sportolókat a balatonfüredi uszodában. Ehhez kitakarították az épületet, feltöltik a 33 méteres medencét, és a tanmedencéket is előkészítik, ahol a legkisebbek elkezdhetik a tempózást – tudtuk meg a létesítmény vezetőjétől.

Majer Tamás elmondta: az uszoda vezetése szigorúan ügyel arra, hogy az aktuális népegészségügyi előírásokat az alkalmazottak és az úszók is betartsák. – Védettségi igazolvány nélkül az uszoda nem látogatható – tette hozzá a fürdővezető.

Oltással lehet vízbe menni

Az ország több pontján folytatódik a nyitás, például május elsején a 2020-as árakon tárja ki kapuit a hajdúszoboszlói strandfürdő a fedett létesítményekkel együtt: a Gyógyfürdő, az Aqua-Palace Élményfürdő és az Árpád Uszoda. A honlapon jelzik: a szolgáltatásokat 18 év felett védettségi igazolvánnyal lehet igénybe venni, mely személyi igazolvánnyal együtt érvényes. A fiatalabbak kísérővel védettségi igazolvány nélkül is beléphetnek. A Szegedi Sport és Fürdők web­oldal is közzéteszi, hogy a városban mikor várható fürdőnyitás. Az már kiderült, hogy május 7-től a Tiszavirág Sportuszoda és a Városi Sportuszoda fogad látogatókat, ahol a belépő váltásakor a pénztárosok ellenőrzik a védettségi igazolvány meglétét és érvényességét, amelyhez kérhetnek személyi igazolványt. Nyitásra készülnek Nyíregyháza fürdőiben is, míg a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő már jövő hét hétfőn kinyit, de egyelőre csak a kezelésekre és orvosi vizsgálatra érkezőket fogadják. A közösségi oldalukon azt jelezték, hogy május 10-től elkezdődnek a csoportos edzések, és lehet használni a fitnesztermet is, a fürdőzni vágyók pedig május 13-ától látogathatják a gyógyvizes szárny fedett és félig fedett medencéit, az élménymedencéket és a szaunavilágot. Május 20-tól pedig a családi fürdőszárny gyerekmedencéi és az uszoda is megnyílik Sárváron.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.