Az összeesküvés
2019 októberének elején felfokozott hangulat uralkodott az országban, az önkormányzati választások kampányfinisében a Borkai-ügy vetélkedett a Lackner-üggyel.
2019 októberének elején felfokozott hangulat uralkodott az országban, az önkormányzati választások kampányfinisében a Borkai-ügy vetélkedett a Lackner-üggyel.

Két hónapos késés után januárban mégis felállhat a kispesti korrupciót vizsgáló bizottság. A baloldali pártok most abban nem értenek egyet, ki kezdeményezte a vizsgálatot.
Több mint két hónap elteltével sem tett feljelentést Gajda Péter rágalmazásért és becsületsértésért, holott október 10-én a Népszavának adott interjúban ezt már kész tényként közölte.

Hadházy bejelentette, hogy lemondásra szólítja fel Gajda Péter kispesti polgármestert, egyúttal feljelentést tesz a kispesti önkormányzat megbízásából elvégzett járda- és útfelújítások miatt.
A parlamenti képviselő lemondásra szólítja fel Gajda Péter kispesti polgármestert, mivel csapatával több járda- és útfelújítást is tüzetesen átvizsgáltak a XIX. kerületben és számos szabálytalanságot találtak.

Lackner Csaba önkormányzati képviselő arról beszélt a kispesti felvételeken, hogy Guzmics Zsombor, a kerület Építéshatósági és Városüzemeltetési Irodájának irodavezetője távozni fog a választások után.

Nem tréfa: több jel utal arra, hogy a Borkai-ügyet kirobbantó „ördög ügyvédje” ellenpárjaként jelentkező „angyal ügyvédje” mögött balos politikai szálak is lehetnek.

A politikai vitaműsorban Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója és Farkas Örs politikai elemző voltak Szarvas Szilveszter vendégei.
Egyes baloldali városvezetők kifejezetten pitiánerségről tettek tanúbizonyságot, két kerületben pedig méltatlan helyzetbe hozták a jobboldali politikusokat.

Gajda Péter újraválasztott kispesti szocialista polgármesternek buknia kell, mert ennek az embernek a pozícióban tartása súlyosan veszélyezteti a közmorált és a közvagyont.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.