Zebrán gázolt el egy anyát és gyermekét egy furgon Pesterzsébeten + videó
A kisfiú válságos állapotban van.
A kisfiú válságos állapotban van.
A mai nap során két balesetnél is azonnal segítséget nyújtottak a katonák.
Külföldi sofőr támadta meg az apát és lányát, kétszer is megpróbálta elgázolni őket.
Veszélyhelyzet esetén a mozdonyvezető azonnal gyorsfékezésbe kezd és hangjelzést ad, ezt követően tehetetlen részese az eseményeknek.
A rendőrség most elkapta.
A baleset a Budapest–Lajosmizse vonalat is érinti.
Kezdeményezték a letartóztatását.
Újabb fennakadásokra kell számítani.
Az utasokat pótlóbuszok szállítják.
Kora estére állhat helyre a menetrend.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Olimpiai bajnok úszónk Cseh Lászlónak is üzent lapunkon keresztül a szingapúri világbajnokságról.
Több felé zápor, zivatar is kialakulhat.
A Fidesz brüsszeli delegációja és a Patrióta képviselőcsoport nyilvánosságra hozta azoknak a szerződéseknek a listáját, amelyeket az Európai Bizottság kötött „civilnek mondott szervezetekkel”, köztük ezernyi politikai aktivistacsoporttal.
Today the mainstream media completely distorts and twists the reality about Israel, Sharren Haskel, Deputy Foreign Minister of Israel told Magyar Nemzet in an interview.
A hétmilliárd forintnyi kárt okozó viharok nyomán megugrott az érdeklődés a biztosítások iránt.
Éleződik a konfliktus az USA és Oroszország között.
Minden asztalra jár egy vajtál.
A hétmilliárd forintnyi kárt okozó viharok nyomán megugrott az érdeklődés a biztosítások iránt.
Éleződik a konfliktus az USA és Oroszország között.
Minden asztalra jár egy vajtál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.