Több tonna védőfelszerelést kapott ismét hazánk
Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy 74 esetben indult eljárás rémhírterjesztéssel kapcsolatban.
Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy 74 esetben indult eljárás rémhírterjesztéssel kapcsolatban.

931 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 52-en vannak lélegeztetőgépen.

Az önkormányzatok szigorúbb szabályokat hozhatnak a hétvégéken, mint a központi intézkedések – mondta Kiss Róbert.

Tíz százalékuk enyhe tüneteket produkál, a többiek, a súlyos betegek azonban egy általános gyulladásos állapotba kerülnek.
Olaszországban 437-tel 25 085-re emelkedett az elmúlt huszonnégy órában a halálos áldozatok száma.
Ezzel 239 főre emelkedett az elhunytak száma, 390-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.

Az egy nap alatt elhunytak száma majdnem százzal csökkent, a gyógyultak száma közel 3000.
A digitális átállás a szakképzés és felsőoktatás esetén is jól működik – mondta Schanda Tamás államtitkár.

Sebastian Kurz osztrák kancellár kijelentette, hogy „jó úton vagyunk”, az óvintézkedések hatásosak.
A betegek számának növekedése miatt a kórházak növelik ágykapacitásaikat készülve a tömeges megbetegedések fázisára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Nagy a baj.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

Véget ért az egy hetes vállalás, amit Moszkva tett.

A tárcavezető szerint új világrend van kialakulóban.

Hamarosan gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni a két Duna-parti település között.

Januárban Oroszország rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállított az európai országoknak.

A tizenkettedik idényét kezdhetné meg a magyar kapus a klubnál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.