Itt az újabb brutális orosz támadás, gyerekek haltak meg
Sötétségbe borult Ukrajna egy része.
Sötétségbe borult Ukrajna egy része.

Trumpban reménykedik az orosz képviselő.

Elon Musk korábban bírálta az Egyesült Államok részvételét az orosz–ukrán konfliktusban.

Putyin már elmondta, mit jelent a nyugati nagy hatótávolságú fegyverek bevetése Oroszország ellen.

A háborúpárti erők végső elkeseredésükben még a legrosszabbtól, vagyis az ukrajnai háború világméretűvé történő kiterjesztésétől sem riadnak vissza – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un mostantól határaikat átlépve, a nukleáris fegyverarzenálját „korlátlanul” kívánja növelni.

Drámai hangvételű bejegyzésben figyelmeztetett a közeledő világháborúra Donald Trump Jr.

Amerika után Franciaország és Nagy-Britannia is jóváhagyta az ukrán rakétacsapásokat Oroszország belső területei ellen.

Scholz szerint tárgyalni kell Putyinnal.

Volodimir Zelenszkij 2025-ben diplomáciai eszközökkel le akarja zárni a háborút.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hajmeresztő, amit műveltek!

Szilveszterre megerősített szolgálattal készül az OMSZ, annál is inkább, mert pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént.

A Fidelitas fiataljai kézzelfogható segítséget visznek a határon túlra.

Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

Kövesse velünk a Liverpool–Wolves Premier League mérkőzés legfontosabb történéseit!

“It is absurd that people with no scientific achievements criticize world-renowned scientists,” Minister Balazs Hanko told our newspaper in an interview.

Különleges gyűjtői daraból van szó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.