Zelenszkij európai katonákat akar Ukrajnába
Az ukrán elnök elismerte: Trumpnak döntő szerepe lehet a háború befejezésében.
Az ukrán elnök elismerte: Trumpnak döntő szerepe lehet a háború befejezésében.

Ez a nyilatkozat sokkolhatja a nyugatiakat.

A német hadsereg részvételét jóval kevesebben támogatják.

Az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma bejelentette, hogy egy Szu–34-es vadászbombázó sikeres támadást hajtott végre ukrán katonai célpontok ellen a Kurszki terület határ menti övezetében.

A balti-tengeri kábelszakadást követően fokozódik a feszültség.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy Oroszország kész tárgyalásokat folytatni az ukrajnai helyzet rendezéséről.

Lapunk publicistájának legfrissebb blogbejegyzése.

2022-ben Herszonból menekültek Magyarországra.

A KDNP frakcióvezetője emlékeztetett: az első világháborúban is meg tudtak egyezni, hogy néhány napig ne kelljen senkinek meghalnia a fronton.

A művelet sikerét egy előretolt légi irányító is megerősítette.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter emberének kijelentése egybevág a Tisza Párt megszorító csomagjával, amelynek egyik alappillére az állami nyugdíjrendszer felszámolása.

Garantáljuk a nyugdíjbiztonságot, nem engedjük, hogy bárki külföldi magánpénztárakba szervezze ki az idősek pénzét, üzente Zsigó Róbert.

Nem túl biztató eredményeket mutat a levegőhigiénés index.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

A CDU politikusa szerint elkerülhetetlenné vált a nyugdíjrendszer átalakítása és az egészségügyi kiadások visszafogása.

Ha összejönne a nagy meccs, az egykori youtuber megint hatalmas összeget kaszálhatna.

Meglepően hangozhat, de télen is fellendíthetik a turizmust a növekvő bringaeladások.

Sajnos idén sem volt hiány megdöbbentő, sokszor hajmeresztő közlekedési helyzetekből az utakon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.