Tervek nélkül vágtak bele – halál lett a vége
A gondatlanul előkészített építkezésen két emberre omlott rá a támfal.
A gondatlanul előkészített építkezésen két emberre omlott rá a támfal.
Gyerekek és szülők nézhették végig, ahogy az ipari alpinista a halálba zuhant.
Szombat reggel történt a halálos baleset.
Az egyházfő egy mexikói tévécsatornának adott exkluzív interjút.
Tíz év börtönbüntetésre ítélték.
Egyelőre még sok a rejtély az ügyben.
Emlékező baktériumokat találtak a kutatók.
Legindi Tímea nyíltan fog beszélni az expedíción történtekről is.
Negyvennégy éves volt.
Nyolcvanéves volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.