Szijjártó Péter: Amerikának és nekünk a nemzet az első
Az amerikai elnök és a magyar kormány egyformán erőteljes migrációellenes álláspontot képvisel, Magyarország pedig éppúgy megvédi saját határait, ahogy azt az Egyesült Államok is teszi.
Az amerikai elnök és a magyar kormány egyformán erőteljes migrációellenes álláspontot képvisel, Magyarország pedig éppúgy megvédi saját határait, ahogy azt az Egyesült Államok is teszi.

Nagyrészt Törökországnak köszönhető, hogy az a 30-35 millió ember, aki Európa környékén olyan helyzetben van, hogy bármikor útnak indulhat, egyelőre nem tette ezt meg – vélekedett Szijjártó Péter.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban Mevlüt Cavusoglut, Törökország külügyminiszterét fogadta – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Nagyrészt Törökországnak köszönhető, hogy az a 30-35 millió ember, aki Európa környékén olyan helyzetben van, hogy bármikor útnak indulhat, egyelőre nem tette – vélekedett a külügyminiszter.

A két ország ugyanúgy vélekedik a határvédelemről, arról, miként kell megakadályozni, hogy embertömegek, terroristák és más nemkívánatos személyek az EU területére jussanak.
Rámutatott: Orbán Viktor kormányfő és Matteo Salvini az a két európai politikus, aki megmutatta, hogy az európai határokat igenis meg lehet védeni, ha erre van politikai akarat.

Észak-Macedóniába 30, Szerbiába pedig 15 magyar rendőr utazott el kedden, hogy a fogadó országokkal közös határrendészeti műveletekben vegyen részt.
A csúcsjelölt arról is beszélt: büszkének kell lenni arra, hogy a kontinenst a kereszténység formálta, és a CDU/CSU pártszövetség elkötelezett Európa keresztény öröksége mellett.

A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a csoportot visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bakondi György kifejtette: remélik, hogy a közeledő választáson egy más politikai irányt képviselő erő kerül többségbe, s változás fog történni az európai bürokrácia politikájában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.

A Megadeth útjára lépett a világhírű finn zenekar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.