Orbán Balázs: A jövőnek kell kormányozni
A közelmúltban apává váló politikus szerint akár van valakinek gyermeke, akár nincs, szem előtt kell tartania, hogy az ország korábban is létezett és a jövőben is létezni fog.
A közelmúltban apává váló politikus szerint akár van valakinek gyermeke, akár nincs, szem előtt kell tartania, hogy az ország korábban is létezett és a jövőben is létezni fog.

A Párbeszéd elnöke, főpolgármester-jelölt a Hír TV szerkesztőségét nevezte meg arra a kérdésre válaszolva, hogy ki az akiből „politikai hulla lesz, ha még egyszer megpróbál bekavarni”.

A Hungary Helps miniszteri biztosa folyamatosan rendezvényeken és megbeszéléseken kell helytállnia, de nagyon hálás, hogy országgyűlési képviselő lehet.

A Hír TV Troll című műsorában terítéken a főpolgármesteri előválasztás, azaz a roncsderbi. Szó esik a Kálmán Olga ruhájáról, amiben nem jelent meg. Az ellenzéki kampányban célszerűen elköltött milliókról. Tóth Bertalan időutazásáról a 2017-es évbe. A Mozg
A Hír TV Paletta című műsorának pénteki adásában a kőbányai Szent László napok mellett, szó esett a Bátrak Ligája-Rákóczi Kupa elnevezésű iskolai vetélkedősorozatról és Singh Viki legújabb munkájáról is.
A sikerélmény fontos, a politikában meg végképp. Az ellenzéki pártok kitaláltak maguknak egy versenyt, ahol bármilyen eredmény születik, győztesnek számítanak. Ez lett a főpolgármesteri előválasztás. A sztori már az év elején elkezdődött, hiszen az első f
Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke szerint az akcióterv komoly segítséget jelent a családoknak a mindennapokban.
Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a csúcsjelölt kapálózik, hogy valamilyen pozíciót megkapjon az Európai Néppárt frakcióvezetői tisztségén kívül.

Érdekes és meglepő változásokon ment át az antiszemitizmus az elmúlt két-három évben, az európai baloldallal való kapcsolata pedig figyelemre méltó. Ezt a témát vitatta meg Bayer Zsolt a Hír TV Háttérkép című műsorában vendégeivel, Boros Imre és Bogár Lás



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.

Egy hagyományos extrém sportág, amelyet nézni is különleges élmény. Mit tud a síugrásról? Most letesztelheti kvízünkben!

Új élet költözhet az üres iskola falai közé, közel máfél milliárd forintból építik át bérlakássá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.