Irán kapcsán minden lehetőség terítéken van
Teherán elutasította Donald Trump felszólítását.
Teherán elutasította Donald Trump felszólítását.

Donald Trump a párbeszéd híve a kérdésben.

Irán megígérte, hogy nem fog merényletet elkövetni Donald Trump ellen.

Irán az ENSZ Alapokmányának jogos önvédelemről rendelkező 51-es cikkelyével élt, ennek keretében mért csapást Izrael területére.

Bizonyítékokat mutatott be Izrael arra vonatkozóan, hogy Irán segíti a terroristákat a rakéták gyártásában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiskunfélegyháza központjában, a Móra téren épülhet fel a város első McDonald’s-étterme.

A Fidesz eredményesebben mozgósított október 23-án – mutatott rá Orbán Balázs.

A Kossuth téri sortűz áldozataira emlékeztek Budapesten.

Az októberi fagyok meghozták az első hóesést a Mátrába.

Putyin kijelentette, hogy a nagycsaládos életformának kellene az orosz társadalom természetes normájává válnia.

Az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalja a legfelsőbb bíróság.

Ezeket a helyszíneket mérlegelik.

The survey conducted by the Nezopont Institute found that 28 percent of Hungarian adults followed the Hungarian Prime Minister’s speech.

A Liverpool magyar válogatott játékosát egy különleges videóval lepték meg a 25. születésnapján.

A rendőrség nagy erőkkel keresi az illetőt, az áldozat családja a miniszterelnököt hibáztatja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.