Hatalmas területeken irtják majd a szúnyogokat
Tizenegy vármegyében szállnak szembe a vérszívókkal földön és levegőben.
Tizenegy vármegyében szállnak szembe a vérszívókkal földön és levegőben.
A tavalyi bőséges esőzések után Ausztrália több államát mintegy négy évtizede nem látott egérinvázió sújtja.
Tavaly augusztus és idén július között hihetetlen mértékű volt az erdőirtás Brazíliában.
Befejeződött az idei szúnyogirtási program, miután az elmúlt hetekben már nem alakultak ki nagy kiterjedésű szúnyogtenyészőhelyek – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese hétfőn az MTI-t.
A kezeléseket napnyugta után végzik. A pontos időpontok megtalálhatók a katasztrófavédelem honlapján.
Megkezdődött a 2020-as országos szúnyoggyérítési program végrehajtása – tájékoztatta a programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken az MTI-t.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn támogatásáról biztosította a kolumbiai kokaültetvények növényirtó szeres, glifozátos permetezését.
Újabb kémiai szúnyogirtást rendel el a Balatonnál keddtől az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) – közölte a szervezet elnöke szombaton az MTI-vel.
A „patkányozás” semmi másról nem szól, minthogy azzal Karácsony Gergely zuglói polgármester megpróbálja elterelni a figyelmet saját alkalmatlanságáról – mondta a csepeli polgármester.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
Egyelőre csak találgatnak, hogy került a veszélyes kábítószer az emlősök szervezetébe.
Nem zörög a haraszt…
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
A keresztény emberekkel és jelképekkel való tudatos leszámolás történt Magdeburgban.
Az ukrán világklasszis mindhárom pontozónál – mondhatni simán – 116-112-re nyerte a meccset.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.