Vádat emeltek két nő ellen Németországban az Iszlám Állam támogatása miatt
Az egyik a 26 éves Derya Ö., aki az ügyészség szerint 2014-ben Szíriában csatlakozott az IÁ-hoz és házasságra lépett a dzsihadista szervezet egyik harcosával.
Az egyik a 26 éves Derya Ö., aki az ügyészség szerint 2014-ben Szíriában csatlakozott az IÁ-hoz és házasságra lépett a dzsihadista szervezet egyik harcosával.

Fegyenclázadásban meghalt huszonkilenc rab és három fegyőr Tádzsikisztánban – közölte hétfőn a dusanbei igazságügyi minisztérium és egy meg nem nevezett hatósági forrás. A rabok az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel álltak kapcsolatban a tájékozta
Minden részletre kiterjedő bizonyítási eljárást folytat a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az Iszlám Állam terrorvezérének mondott Hasszán Farhud ügyében.

A merényletet egy, az út mentén elhelyezett robbanószerkezettel követték el. Az autóbusz mozgásban volt a robbanás pillanatában.
A német védelmi minisztérium pénteken bejelentette: a német hadsereg (Bundeswehr) folytatja iraki kiképző misszióját, miután az Irakban szolgáló, Washington vezette koalíciós erőkkel közösen úgy értékelték, hogy a biztonsági helyzet megfelelő, és csökkent
Merényletre készülő, vélhetően az Iszlám Állammal kapcsolatban álló terroristákra csapott le a rendőrség Indonéziában – jelentette be a az indonéz rendőrség terrorelhárító egységének a szóvivője pénteken.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett csütörtökön a mali határ közelében kedden végrehajtott rajtaütés elkövetőjeként, amelyben a legfrissebb jelentések szerint 28 nigeri katona vesztette életét.
A német hadsereg (Bundeswehr) felfüggesztette iraki kiképző műveletét a térségbeli feszültségek miatt – jelentették be szerdán Berlinben. Nem sokkal később Hollandia is hasonló döntést hozott.
A legyőzött Iszlám Államból menekülő ismeretlen muzulmán terroristák a Földközi-tengeren több alkalommal is a csónakokból vízbe dobták a keresztényeket, és hagyták meghalni őket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Putyinnak miért nincs egy Delta Force-egysége? Mert akkor Zelenszkijt már régen elfelejthettük volna, és senki sem hal meg háborúban.

Két üzletet zártak be az új drogfelszámolási szabályok alapján.

A Fővárosi Törvényszék megállapította: Magyar Péter nem mondott igazat fideszes politikusok vagyonáról, anyagi helyzetéről, szokásairól.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Az újabb korrupciós botrány komoly belső hatalmi játszmákra utal a szakértő szerint.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.

Egy érdekes mítosz, amely mégsem pusztán csak fantázia.

A katalán klub német edzője megtalálta a csapatban a helyét, így nem igazolt el, hanem 2028-ig meghosszabbította a szerződését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.