Ez a harc lesz a végső?
Az Iszlám Állam mint területi egység megszűnik létezni, de a dzsihadizmus követőinek száma a világon húsz év alatt megháromszorozódott.
Az Iszlám Állam mint területi egység megszűnik létezni, de a dzsihadizmus követőinek száma a világon húsz év alatt megháromszorozódott.

Terrortámadást akadályozták meg a hatóságok Észak-Macedóniában – közölte pénteken a helyi belügyminisztérium.
Megadta magát az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet utolsó néhány száz harcosa Szíriában, a legutóbbi napokig megmaradt tenyérnyi területüket az iraki határ közelében elfoglalta a nyugati támogatást élvező arab-kurd koalíció – jelentette szombat
Nemcsak a lakosság, de a brit politikai elit köreiben is negatív visszhangra lelt a hazavágyó dzsihadista története.
Bár a kalifátust napokon belül felszámolhatják, arra továbbra is csak tapogatózó elképzelések vannak, mihez kezd a Nyugat a radikalizálódott állampolgáraival.

Az Iszlám Államnak ugyanúgy vége lesz hamarosan, mint az al-Kaidának vége lett, mert ezeknek a szervezeteknek mindig behatárolt az élettartamuk.
Alig több mint egy négyzetkilométernyi területre szorult vissza Kelet-Szíriában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet több száz megmaradt harcosa – közölte az AFP hírügynökséggel az ellenük ádáz offenzívát folytató arab-kurd harci koalíció, a Szíriai Demok
Szeretne hazatérni Londonba egy fiatal brit nő, aki négy éve, még gyermekkorúként két barátnőjével Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez.
Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett szerdán az északkelet-nigériai Borno állam kormányzójának gépkocsikonvoja elleni merénylet elkövetőjeként.
Legalább tizenhat civil vesztette életét hétfőn az Iszlám Állam terrorszervezet utolsó szíriai zárványának bombázásában a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) hétfőn.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.