Megölték Szíriában a terroristák indonéz hóhérát
Végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet indonéz hóhérával Szíria keleti részén januárban – jelentette az indonéz rendőrség hétfőn.
Végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet indonéz hóhérával Szíria keleti részén januárban – jelentette az indonéz rendőrség hétfőn.

Líbia kiterjedt térségeiben továbbra is feszült a helyzet, az ország déli részén szabadon garázdálkodnak a szélsőségesek, köztük az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei is – derült ki az Afrikai Unió (AU) Béke és Biztonsági Tanácsának hétfőn ismertete
Heves harcok folynak az Egyesült Államok támogatását élvező arab-kurd milícia és az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei között a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban, ahol a dzsihadisták nagyjából négy négyzetkilométeres területet tartanak még
Imámokat képző iskolába is ellátogat Marokkóban Ferenc pápa a Vatikán által szombaton nyilvánosságra hozott program szerint. A katolikus egyházfő migránsokkal is találkozik és szabadtéri misét is tart.
Iraki milíciák több tucat rakétát lőttek ki egy szíriai határmenti településre, amely az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzése alatt áll – közölte csütörtökön az iraki erők mellett harcoló Népi Mozgósítási Erők (PMF) nevű milícia.
Közeli az Iszlám Állam nevű terrorszervezet teljes felszámolása Irakban és Szíriában – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az Iszlám Állam ellen küzdő globális koalíció külügyminiszteri tanácskozásán Washingtonban szerdán.
Függetlenül a dzsihadista csoport ellen elért katonai sikerektől, a terrorista szervezet továbbra is komoly globális és regionális fenyegetést jelent – jelentette ki a tárcavezető.
A kurd hatóságok hazaküldenék a növekvő számú, külföldi állampolgárságú szélsőségest, állításuk szerint azonban a nyugati országok mindent megtesznek, hogy kibújjanak a felelősségük alól.

Egyre több és egyre súlyosabb támadás ér kórházakat és egészségügyi dolgozókat Líbiában – hívta fel a figyelmet az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) hétfőn.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.