Terrortámadást akadályoztak meg a hatóságok Észak-Macedóniában

Terrortámadást akadályozták meg a hatóságok Észak-Macedóniában – közölte pénteken a helyi belügyminisztérium.

Forrás: MTI2019. 02. 16. 11:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca szerint a merényletet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet emberei készültek végrehajtani. A rendőrségi akciót azt követően rendelték el, hogy egy „partnerország”, amelynek nevét nem árulták el, információkat szolgáltatott a támadás előkészületeiről. A minisztérium közléséből kiderült, hogy egy lehetséges merénylethez szükséges tárgyakat és eszközöket foglaltak le. A tárgyakat nem nevezték meg.

Ezzel egy időben az Egyesült Államok szkopjei nagykövetsége biztonsági riasztást adott ki, amelyben arra figyelmeztette a térségben tartózkodó állampolgárait, hogy nagy a valószínűsége egy szélsőségesek által elkövetendő terrortámadásnak.

Észak-Macedónia 2 milliós lakosságának nagy többsége ortodox, 35 százaléka pedig muzulmán. Az egykori jugoszláv tagköztársaság hatóságainak adatai szerint mintegy 130 helyi állampolgár harcolt vagy harcol Szíriában és Irakban az iszlamisták oldalán.

Egy bíróság 2016-ban hat embert, közte egy imámot, hét évig terjedő börtönre ítélt, vagy mert a közel-keleten harcolt, vagy azért, mert a térségbe toborzott másokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.