Egyre több a digitális segítség a tanároknak, időseknek, vállalkozóknak
A digitális szektor összesen százhetvennégy digitális szolgáltatással segíti a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást.
A digitális szektor összesen százhetvennégy digitális szolgáltatással segíti a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást.

Moszkvában az elmúlt nap alatt 536 fővel nőtt és elérte a 3893 a koronavírus-fertőzöttek száma – közölte vasárnap az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) fővárosi részlege.
Idén elmarad a virágvasárnapi menet Jeruzsálemben a koronavírus miatt, a jeruzsálemi latin pátriárka utasítása alapján.
Erre is fény derül Novák Katalin új videósorozatában. Az első részben Gál Kristófot, az ORKF szóvivőjét ismerhetjük meg.

Munkaszüneti napokon sincs kamionstop – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a legnagyobb amerikai sportligák képviselőivel egyeztetett a koronavírus-járvány hatásáról.
A cseh lakosság 75 százaléka megfelelőnek tartja a kormánynak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseit – derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét vasárnap hozta nyilvánosságra a közszolgálati hírtelevízió (CT24).
Ajánlott bevásárlólistát készíteni, hiszen ezzel lerövidíthető a vásárlásra fordított idő, ami különösen fontos a koronavírus-járvány idején – hangsúlyozta a dietetikus.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a fertőzést, ezzel 733 főre nőtt a betegek száma.

Négymillió szájmaszk és más védőfelszerelések érkeztek Európába Kínából – közölte vasárnap reggel az Airbus európai repülőgépgyártó vállalat a Twitter-oldalán.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A második hidegháború kérdését, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Listánk nem is annyira hierarchiát, mint inkább keresztmetszetet kínál. Íme az idei év legjobb filmjei, ezúttal a 10-1. helyezettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.