Szijjártó: Azt mondanám szánalmas, de inkább riasztó
Hazugságokat, csúsztatásokat, álhíreket terjesztenek a magyar koronavírus-törvényről – mondta a miniszter.
Hazugságokat, csúsztatásokat, álhíreket terjesztenek a magyar koronavírus-törvényről – mondta a miniszter.

Egy sosem látott helyzetben a legkiszolgáltatottabb, legsérülékenyebb csoportot jelentik.

Elhunyt újabb két idős beteg, és emelkedett a gyógyultak száma is.

A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt több mint hétszázzal emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Szakértői vélemény szerint reményt keltő, hogy az emelkedés elmaradt a járvány jelenlegi szakas
A Várayék megtalálták a jót a rosszban, azaz a koronavírus-járványban: online zongoraórákat tartanak.

Virtuális sétákat tesz közzé felületein a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI). A Maradj otthon és sétálj velünk! című rövid videós összeállításokban a NÖRI szakképzett idegenvezetői kalauzolják az érdeklődőket a Fiumei úti sírkertben.
Szlovákiában újabb 21 személynél diagnosztizálták a Covid-19 betegség kórokozóját, és így 471-re emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – jelentette be Igor Matovic miniszterelnök szombaton, miután 300 új lélegeztetőgép megrendeléséről írt
A 36 német első és másodosztályú labdarúgóklub közül tizenhármat csőd fenyeget a koronavírus-járvány miatti leállás következtében.
A román hatóságok karanténba helyezték a dél-romániai Tandarei kisvárost, melyben járványgóc alakult ki az elmúlt napokban.
A moszkvai lengyel nagykövetség a Covid-19 világjárvány jelentette kockázatra hivatkozva bejelentette, hogy későbbre halasztották a lengyel kormányküldöttség katyni és szmolenszki megemlékezését – közölte az orosz külügyminisztérium.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vonatokat az ukrán tűzszerészek átvizsgálták.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

A Liverpool érzelmekkel teli meccsre készül, erre emlékeztetett a csapat holland edzője.

A közelgő új korszak lehetőségeit, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.