
- Magyar Nemzet
- járvány
járvány

Három észak-olasz városból sem fogad járatokat hétfőtől a budapesti reptér
Egy nap alatt 133 halálos áldozatot regisztráltak Olaszországban
Hollandiában két fertőzött elhunyt, újabb fertőzéses esetek Belgiumban
Zárt kapus lesz a bolgár labdarúgó-bajnokság következő két fordulója
Dél felé indultak el az emberek Észak-Olaszországból
A járvány miatt lemondták a székely szabadság napjára meghirdetett tüntetést
Menczer Tamás: A magyar kormány intézkedései soha nem valaki ellen irányulnak
Az államtitkár úgy fogalmazott: pánikra nincs ok és összefogással, ezen a helyzeten is túl fogunk jutni.

Operatív Törzs: Egész Közép-Európában nő a fertőzöttek száma
A koronavírussal kapcsolatos koordináló törzs újabb intézkedéseket hozott a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.

Budapestről és Debrecenből sem indulnak repülőjáratok Milánóba, Trevisóba és Bergamóba
Fontos híreink
Az Európában történt legnagyobb terrortámadások máig megrázóak

A Liverpool játékosa őszintén beszélt a jövőjéről – ebben bízhat Kerkez?

Nehéz, de nem lehetetlen kihívás előtt áll a magyar kosárlabda-válogatott

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Karácsony Gergely: A kormány döntésén múlik, hogy Budapest pozitív mérleggel zárja-e az évet
A Magyar Önkormányzatok Szövetségével együtt állt ki a főpolgármester a szolidaritási adó mértékének csökkentése mellett.

A rendetlenség nem csak a szemnek zavaró, akár meg is betegíthet
Így hat a rendetlenség a testünkre – de tehetünk is ellene!

Öt nagy céget is átvilágítanak fővárosnál a szakértők
A Budapesti Közművek Zrt., a BKV, a BKK, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. gazdálkodása is górcső alá kerül.

Boros Bánk Levente: Egyértelmű siker volt Donald Trump és Orbán Viktor találkozója
Már az európai vezetők is követelik a békecsúcsot, rájöttek arra, hogy ezt a háborút Ukrajna nem tudja a siker reményében folytatni.
Külföldi híreink

Válságban a BBC: újabb vizsgálat indult a tudósításai miatt
Újabb botrányba keveredett a brit közszolgálati média: a klímaváltozásról és az energiapolitikáról szóló tudósításaik pártatlanságát is vizsgálják.

A volt elnök börtönbe kerülése precedenst teremtett Franciaországban
Nicolas Sarkozy pár hete kezdte meg ötéves börtönbüntetését, de a napokban ideiglenesen szabadlábra helyezték.

Salvini: Túl sok muszlim migránst engedtek be Olaszországba
Rettegnek a nők.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Belemondták Magyar Péter arcába az igazságot, Rákay Philip volt a tettes

Végre!

Tosca a sziklafalak között – Barokk fény és árnyék a Szentmargitbányai Kőfejtőben
Puccini operája Európa egyik legmonumentálisabb szabadtéri színpadán.

Példátlan motiváció is kellett ahhoz, hogy a világ legjobbja legyen a futballválogatott
Sosem látott fölénnyel védte meg a világbajnoki címét a csapat, ez már tényleg meghozhatja a régóta várt áttörést.

Lakástámogatások máshol – az összehasonlításból kiderül, a magyar rendszer a legösszetettebb
Életkezdési támogatások más országokban is fellelhetők, de a magyar rendszer a legkiterjedtebb.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
