
- Magyar Nemzet
- Kamara Virtuózok
Kamara Virtuózok

Kialakult a Kamara Virtuózok döntőjének mezőnye
Az Aeris Brass Quintett búcsúzott a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évadának ötödik adásában pénteken, így kialakult a döntő mezőnye.
Pénteken a második adással folytatódik a Kamara Virtuózok című műsor
Pénteken a második adással folytatódik a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évada, az adás a Duna Televízióban és a Duna Worldön látható 19 óra 30 perctől.
Kamara Virtuózok: Az együtt zenélés öröme
Virtuózok – Meghosszabbították a jelentkezési határidőt március 10-ig
Március 10-ig meghosszabbították a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik évadának jelentkezési határidejét – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
Fontos híreink
Zelenszkijt négyszer hívták be katonának, egyszer sem vonult be

Súlyos baleset Villány közelében: munkaterületre hajtott egy kisbusz, sokan megsérültek

Orbán Viktor és a Békemenet kiemelt helyet kapott a nemzetközi sajtóban

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Kocsis Máté: Vidéken is telt házak fogadják a jobboldali fórumokat, a csendes többség velünk van + videó
Óriási tartalékunk van – fogalmazott a frakcióvezető.

Orbán Viktor: Ha Európa nem támogatná Ukrajnát, már béketárgyalások lennének + videó
Ha jobb belátásra térnének, megérkezne a béke – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor: Aki a magyarokat meg akarja törni, annak korábban kell felkelnie
Üzent a Békemenet résztvevőinek a kormányfő.

Magyar Péter és külügyi vezetője le akar válni az olcsó orosz energiáról
Orbán Anita célja a rezsicsökkentés megszűntetése.
Külföldi híreink

Két ülés, ugyanaz a kérdés: Magyarország vagy Ukrajna?
A magyar kormány álláspontja világos.

Menczer Tamás: Az ukránbarát bábfigurák ideje lejárt
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója kiemelte: Az ukrán–Tisza-olajblokádot letörjük, Magyarországot megvédjük.

Soros embere, Daniel Freund szerint Magyar Péter meg fogja védeni az ukránokat
A Tisza Párt rendezvényén ott volt a hungarofób EP-képviselő is, aki elmondta Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos terveit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Csillagászati profitot realizáltak az olajcégek az iráni háború kitörése óta
A Shell értéke pénteken 190 milliárd fontra emelkedett a londoni tőzsdén.

Számháborúzzunk!
Nagy érdeklődéssel várom a FOS-os és a tiszás számításokat.

Fekete Rajmund: A szabadságharcosok nemzete vagyunk
„Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép először megszólalt. Március 15-ike az, írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek. A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
