Fidesz: a jelek szerint megvan Karácsony Gergely új jelmondata
A kormánypárt szerint csöndben, mindenfajta társadalmi vita nélkül kitiltják Szent István szobrát a Szent István parkból.
A kormánypárt szerint csöndben, mindenfajta társadalmi vita nélkül kitiltják Szent István szobrát a Szent István parkból.

Abszurd módon éppen a Szent István parkból tiltja ki Szent Istvánt a főváros baloldali vezetése.

Budapest balliberális városvezetése éves szinten csupán nettó néhány tízezer forint kedvezményt adna.

Miközben tömegesen küldi el a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a nem eléggé lojálisnak gondolt munkatársait, több álláshirdetést is feladtak.

Még tíz évig nem lesz új híd a Dunán – mondta Karácsony Gergely főpolgármester az Indexnek.

„Nem tudom, hogy Gyurcsány mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből.”

Kisebb, ám kedvezőtlen módosításokkal adja be a kormánypártok javaslatát a baloldali városvezetés.

A Magyar Autóklub szerint is meg kell szüntetni a Karácsonyék által kialakított kerékpársávok zömét.

Az igazságtalanság felszámolását Karácsony pártjánál kellene kezdeni.

Arcpirítóan kreatív a bécsi önkormányzat: átvállalja a háztartási gépek javíttatásának fele költségét is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Lakástűzhöz, balesethez és szén-monoxid-mérgezéshez is riasztották a szakembereket.

Az elnök a közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait.

Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

A brit múzeum szerint ideje „dekolonizálni” a fehér szakállú jótevőt.

Many people may be able to relate to this.

A Budapest Jazz Club idén is különleges eseménnyel készül az év utolsó napjára.

Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.