Több iparűzési adót hajtana be a nagyobb cégeken a fővárosi vezetés a válságra hivatkozva. A budapesti iparkamara szerint a javaslatnak többféle hosszú távú negatív hatása is lehet a főváros gazdasági szerkezetére, hiszen a cégek akár ki is vonulhatnak a fővárosból.
– Az iránnyal van problémánk, mert válogatás nélkül büntet – így reagált Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke a Világgazdaságnak a Karácsony Gergely főpolgármester által kezdeményezett válságadóra, amelyet a koronavírus-járvány miatt vetne ki a fővárosi székhelyű társaságokra.
A BKIK elnöke szerint az iparűzési adó megemelése az ötmilliárd forintos adóalapot elérő vállalatoknál oda vezethet, hogy felszámolják a tevékenységüket Budapesten.
Az extra teher (ipa plusz) alá eső fővárosi cégek egy része külföldi kézben van, amelyek nemzetközi költség–haszon-optimalizáció alapján működnek itt. A plusz félszázalékos adó miatt egyes ilyen vállalkozások – például az élőmunkaerő-igényes call centerek – vidékre vagy akár külföldre telepíthetik a teljes tevékenységüket.
A BKIK elnöke szerint a belföldi piacra termelő és szolgáltató vállalkozások esetében is érvényesülhet ez a forgatókönyv, hiszen ezek szintén elkerülhetik a megemelt befizetést, ha kiköltöznek a fővárosból.
A budapesti piacból élő vállalkozások pedig éppen csődközelben vannak a kereslethiány miatt, számukra akár a kegyelemdöfés is lehet az ipa plusz – mondta.
Nagy Elek arról is beszélt, hogy fontos kérdés, milyen jogszabályi alapon nyugszik a konstrukció. A BKIK-nál egyelőre nem látnak ilyet. Az iparűzési adó kivetésének szabályait a helyi adókról szóló törvény szabályozza, az két százalékban maximálja az adóterhet.
Tehát parlamenti döntés nélkül a főváros nem tudja bevezetni a válságadót.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti Kormányinfón leszögezte: a kormánypárti többségű ház nem járul hozzá egy esetleges adóemeléshez. A BKIK vezetője sajnálatosnak tartja, hogy a szervezetükkel Budapest előzetesen nem konzultál, erről a javaslatról is a hírekből értesültek.
– Az eddig megismert információk alapján nem tartjuk jó iránynak, mert többféle hosszú távú negatív hatással is lehet a budapesti gazdaság szerkezetére. A méretalapú célzást nem szabad alkalmazni, hiszen az üresen álló nagy szállodák könnyen az ötmilliárdos küszöb fölé kerülhetnek, őket viszont éppen segíteni kellene, nem pedig tovább terhelni – mondta a BKIK elnöke.
A szervezet alapvetően két utat lát járhatónak, hogy a budapesti költségvetés kieső bevételeit pótolni lehessen. Az egyik a Fővárosi Önkormányzat működésének költségracionalizálása. Nagy Elek szerint érdemes lenne újragondolni a vezetés szerkezetét, és az öt főpolgármester-helyettesről visszatérni a három főpolgármester-helyettesre, annak minden kapcsolódó szakértői költségvonzatával együtt.