Karácsony válaszok helyett fenyeget
A Fidelitas arra vár választ Karácsony Gergely zuglói polgármestertől, hogy valóban hétmillió forinttal tapasztotta-e be a volt jegyzője száját.
A Fidelitas arra vár választ Karácsony Gergely zuglói polgármestertől, hogy valóban hétmillió forinttal tapasztotta-e be a volt jegyzője száját.

Zuglónak hétmillió forintjába került, hogy Karácsony Gergely polgármester „bizalomvesztésre” hivatkozva, titoktartási nyilatkozat tétele mellett tavaly eltávolította Makranczi László jegyzőt.

Farkas Örs politikai elemző szerint az MSZP–Párbeszéd színeiben induló Karácsony Gergely esélyei a főpolgármester-jelöltségre erősen megcsappantak.
Már a 2014-2017 közötti időszakban is voltak hiányosságok a zuglói önkormányzat tevékenységében az Állami Számvevőszék utóellenőrzése szerint.
Család, nemzet, hűség, hit és szeretet – és ezt nem pusztán elismerjük, nem csupán büszkék vagyunk rá, hanem ezt valljuk. Ezek így, együtt egy keresztény állam fundamentumai.

A Most már jöhetsz, Jézuska című Nyirő József-novella alapján készült mű rendezője, Farkas György az idillikus székelységképet is igyekszik közelebb vinni a valósághoz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az utasa maradandó fogyatékossággal él tovább.

Csapadék már csak elszórtan, a Nyírségben fordul elő.

Az ónos eső sima, fényes bevonatot képez az úton.

Viszont nagyon keresik.

Külföldi szálak a magyar politikai párt alkalmazásánál.

Soha nem látott mélyponton az ukrán gazdaság.

– Utolsó simítások: már teszteljük a BuBét! – közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező január 6-án hunyt el, hetvenéves korában.

Lapis József tanulmánykötetéből választ kapunk a kérdésre.

Hat pontban mérte össze a két pártot Boros Bánk Levente elemző.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.