„Megmérgezünk titeket, akár a patkányokat” – újabb fenyegető levél a kárpátaljaiaknak
„Egy hetet kaptok arra, hogy elhagyjátok az ukrán földet” – írták a fenyegetők a Kárpátalja.ma szerkesztőségének.
„Egy hetet kaptok arra, hogy elhagyjátok az ukrán földet” – írták a fenyegetők a Kárpátalja.ma szerkesztőségének.
Potápi Árpád János: 2010 óta Kárpátalján a nemzetiségi jogok területén folyamatos visszalépés tapasztalható.
A kormány támogatása ebben az évben várhatóan 16-17 ezer határon túli honfitársunknak jelent segítséget.
Hogy mit jelent valójában Trianon? Igazságtalan múltat, viszontagságos jelent, kilátástalan jövőt.
Remélhetőleg az ukrán miniszterelnök-helyettes márciusi magyarországi látogatásakor sikerül közelebb kerülni a megállapodáshoz az ukrajnai kisebbségi jogok ügyében.
A miniszteri biztos ismertette: a misszió eddig huszonkétszer járt Kárpátalján, tavaly hiánypótló nőgyógyászati szűrést is biztosítottak az ott élő magyaroknak.
Noha Ukrajna 2019-ben új elnököt választott és kicserélődött a parlament is, az ukrán–magyar diplomáciai kapcsolatok terén áttörés nem történt, s a kárpátaljai magyar közösség sem lélegezhet még fel.
A szülőházában kialakított emlékszobák segítenek megőrizni Fodó Sándornak, a kárpátaljai magyarság meghatározó személyiségének az emlékét.
A NATO-tagállamok és Ukrajna az utolsó utáni pillanatban, a hivatalos határidő lejárta után elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna közös nyilatkozattal kapcsolatban.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség figyelmeztetett, hogy ismeretlenek a szervezet elnökének nevében megtévesztő SMS-eket küldtek szét a vidék lakosságának egy nappal a parlamenti választások előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Chelsea 2-0-ra nyert a Los Angeles FC ellen a klubvilágbajnokság D csoportjában játszott meccsen.
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.