A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0

Mint az odébb rúgott kövek

Hogy mit jelent valójában Trianon? Igazságtalan múltat, viszontagságos jelent, kilátástalan jövőt.

2020. 06. 04. 10:00
Nyíradony, 2013. június 4. Nemzetiszínû zászló leng a nemzeti összetartozás emlékhelye mellett, tetején egy turulmadarat ábrázoló szobor, Nyíradonyban 2013. június 4-én. Az emlékhelyet ezen a napon avatták fel. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hogy mit jelent valójában Trianon? Igazságtalan múltat, viszontagságos jelent, kilátástalan jövőt. A hivatalos okok és okozatok mögött megbúvó emberéletek millióit, akik száz évvel ezelőtt a nagyhatalmak politikai játszmáinak eredményeként szimplán odébb rúgott kövek lettek.

Mi, a határ túloldalára került magyarok, mondhatni, két szék közé esve kerültünk a padlóra és maradtunk évtizedekig ott. Ugyanis azok az államok, amelyeknek a fennhatósága alá jutottak az elcsatolt területek, nem foglalkoztak a magyar kisebbséggel, vagy ha mégis, akkor abban nem igazán volt köszönet, a magyar baloldal pedig nem titkolt módon lemondott a külhoni magyarokról.

De ezeket a dolgokat nem igazán értettem még azokban az időkben, amikor otthon éltem Kárpátalján. Akkoriban szinte elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy az anyaországi magyarok közül nem mindenki gondolkodik nemzeti egységben, és bizony sokan nem kedvelik a külhoni magyarokat. Nekem teljesen természetes volt az is, hogy bár én a határ rossz oldalán láttam meg a napvilágot, legalább annyira magyar vagyok, mint az, aki Szegeden vagy Miskolcon született. De idővel be kellett látnom, ezt szintén nem mindenki gondolja így.

Csak a Budapesten töltött évek alatt kezdett kikristályosodni, hogy a több évtizedes balliberális kormányzás nemtörődömsége, illetve a Gyurcsány Ferencek, a Vadai Ágnesek, a Szabó Tímeák és társaik külhoniak ellen végzett „tevékenysége” bizony nem volt hiábavaló. Főleg Budapesten.

Az egyetemen fiatal hallgatótársaimtól és újonnan szerzett anyaországi barátaimtól – persze tisztelet a kivételnek – jobb esetben hiányos történelmi ismereteket, rosszabb esetben pedig közönyt észleltem a trianoni események és a határon túli magyarság kapcsán. Nemzetünk száz évvel ezelőtt történt tragédiája – amit én különböző megnyilatkozási formákban, de a bőrömön éreztem nap mint nap Kárpátalján és az anyaországban egyaránt – nekik egy letűnt kor ügye volt, és távolt állt az olyan mainstream témáktól, mint az eutanázia, a drogliberalizáció, a migráció vagy éppen az LMBTQ-közösségek érdekérvényesítéséért folytatott küzdelem.

Lassan feltűnt az is, hogy van egy jelentős réteg az országban, akik nem szimpla közönyt, hanem erős ellenszenvet mutatnak a határon túli magyarok iránt. Köztudott, hogy 2010 előtt sem voltunk közkedveltek a balliberális polgárok köreiben, de ez a kettős állampolgárság felvételének lehetővé tétele után egyre inkább csak fokozódott. Gyaláztak már minket mindenfélével: hogy kilóra megvette a külhoni magyarokat az Orbán-kormány, akik csak azért szavaznak a Fideszre, mert hasznot akarnak húzni. Visszatérő elem bebizonyítani, hogy a migránsok mennyivel különbek a határon túli magyaroknál, akik igazából nem is magyarok már: „Román, szlovák, szerb, horvát, ukrán, egyik sem magyar, hiába beszél magyarul” – írták a Pesten Hallottam Facebook-csoportban, a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtési hajrájában, ahol többek között arról is értekeztek, hogy ha olyan rossz nekünk odaát, miért nem költözünk Magyarországra.

Tisztában vagyok vele, hogy azok álláspontját, akiknek bevésődtek ezek a mantrák, megváltoztatni nem tudom. De kötelességemnek érzem azokra az aljas vádakra reagálni, amivel hosszú ideje sarazzák a külhoni magyarokat.

Kedves balliberális honfitársaim! Az a tény, hogy mi a kormánypártokra szavazunk, nem haszonlesés, hanem hála. Hála azért, hogy közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott a határon túl élő magyarság. De ezt aligha érthetik meg. Hiszen az, ami önöknek teljesen természetes volt születésüktől fogva, arra nekünk évtizedekig kellett epekedve várni.

Hogy a migránsok tőlünk mennyire különbek, nem tudhatják, hisz nem éltek soha igazán bevándorlók között. Kívánom, hogy ne is kelljen megtapasztalni, mert a végén még kiderülne, hogy mi, „ukránok”, „szerbek” „románok”, „szlovákok”, „horvátok” vagyunk mégiscsak a kisebbik rossz.

Vitathatatlan, hogy száz hosszú év idegen rezsimek és idegen népek szomszédságában akarva-akaratlanul nyomot hagyott rajtunk. És érezhetően mindig is kilógtunk a sorból. Ukrajnában azért, mert magyarok vagyunk, Magyarországon pedig azért, mert itt sokak szemében csak „ukránok” vagyunk, de ugyanez igaz a többi határon túli magyar helyzetére is. De hiába kisebbségben voltunk és vagyunk, a többségi népek minden kísérletük ellenére sem tudtak bennünket beolvasztani. Megmaradtunk, mert meg akartunk maradni.

A kárpátaljai magyarságról elmondható, hogy többnyire sikerrel megtanult békésen együtt élni az ukránokkal, sőt születtek barátságok és vegyes házasságok is. Vettünk át jövevényszavakat vagy a gasztronómiánkat színesítettük az ukrán konyha ízletes ételeivel, mint például a borscsleves, de ezektől a dolgoktól egy pillanatra sem ingott meg a nemzeti identitásunk. Mi ugyanúgy magyarul tanultunk beszélni és magyarul tanultuk meg a Mi Atyánkat, magyarul szavaltuk Petőfit, Adyt és József Attilát a szavalóversenyeken. Magyar lapokat olvasunk és magyar nyelvű tévécsatornákat nézünk. A töltött káposzta pedig nálunk is az ünnep elmaradhatatlan része. A sor hosszasan folytatható, amivel bebizonyosodik, hogy minket sokkal több dolog köt össze, mint amennyi szétválaszt. Erre önöknek is rá kellene ébredniük.

Végezetül a kárpátaljaiak többsége nevében ki merem jelenteni, hogy nekik eszük ágában sincs elhagyni az otthonukat, de nincs más választásuk. Hisz köztudott, hogy a kelet-ukrajnai háború kirobbanása óta az ország gazdasága romokban van, és a munkalehetőség is egyre korlátozódik. Így a kárpátaljaiak többsége fiataltól az idősebbekig arra kényszerül, hogy elhagyja a szülőföldjét. Persze a külföldi munkavégzés sem marad következmények nélkül: bár elég jól fizet az építőipar vagy a gyári munka, a családi élet kárára megy a külföldön való megélhetés keresése. Ezt a szétszakított házasok, de leginkább az apa vagy anya – sokszor mindkettő – folytonos jelenléte nélkül felnövekvő gyerekek szenvedik csak meg igazán.

Ők az igazi hősök. Azok, akik maradtak. Akik nap mint nap tűrik egy elnyomó hatalom minden rigolyáját, az országban uralkodó totális fejetlenséget, a kisebbségek ellen irányuló vegzálásokat és alapvető nyelvi jogaik csorbítását. Akik a lassacskán szellemfalvaknak tűnő helységekben próbálnak családot alapítani, gyereket nevelni, idősekről gondoskodni, tudást átadni, hitet tartani, tüzet őrizni. Akik mindennek ellenére emelt fővel viselik a sorsukat.

Több tiszteletet nekik! Több tiszteletet a határon túli magyaroknak!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.