Kásler Miklós: Ünnepekkor is gondoljunk a nehéz helyzetben élőkre!
Hétezer-ötszáz, gyermekvédelemben élő fiatalhoz jutnak el a minisztériumi dolgozók értékes ajándékai.
Hétezer-ötszáz, gyermekvédelemben élő fiatalhoz jutnak el a minisztériumi dolgozók értékes ajándékai.

A cél a járvány negatív hatásainak enyhítése a nélkülözésnek kitett gyermekek és családok esetében.

Az Oroszországból hazaérkező magyar egészségügyi küldöttség tapasztalatairól számolt be Kásler Miklós.

A miniszteri videóban felolvasták Trokán Péter színész köszönőlevelét, amit az őt ápoló kórházi dolgozóknak írt.

– Specialistáink világszinten dolgoznak, és az ő véleményük fog segíteni akkor, amikor a lakosság az új kormányzati portálon iratkozik fel az oltásokra – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós.

Az intézet egyik szárnyát 360 millió forint állami támogatással újították fel.

A küldöttség tagjai személyesen győződhetnek meg az oltóanyag biztonságosságáról és hatásosságáról.

A Kollár Lajos vezette munkában az intenzív terápia és infektológia legjelesebb képviselői vettek részt – mondta Kásler Miklós.

Pontosan nem tudhatjuk mi vár még ránk, de az biztos, hogy a végén, közös erővel, győzni fogunk!

Életének 69. évében elhunyt Balázs Ferenc Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas énekes, zenész, zeneszerző.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.