
- Magyar Nemzet
- könnyűzene
könnyűzene

Jótevőnk: Amerika „Királya”
85 esztendős lenne Elvis Presley, aki 1956-ban kiállt a magyar forradalom ügye és azon honfitársaink mellett, akik Nyugatra menekültek a megtorló szovjet csapatok elől.

Keresik 2020 magyar slágerét
A Duna Televízió A Dal című műsorának készítői jövőre közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik.

A Dal megszüli énekesét
Conchita Wurst győzelme a napnál is világosabban jelezte, hogy valójában miről szól az Eurovíziós Dalfesztivál: a balliberális értékek karneváljáról, egyfajta puha kulturális diktatúráról.

Paletta: November 22-ig látható a „Transzmisszió” című kiállítás
A kormány hangszercsereprogramot indít keresztény könnyűzenei együtteseknek
A kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta, aki egy tárgyból, hangszerből hangot tud előcsalogatni, az életre kelti azt, és kulcsot talál más emberek lelkéhez.
Király Viktor képviseli Magyarországot az MTV Europe Music Awardson
Állami tiszteletadással búcsúzott Csehország Karel Gottól
Milos Zeman államfő közölte: a legmagasabb cseh kitüntetést, a Fehér Oroszlán érdemrendet adományozza a 80 éves korában elhunyt énekes-legendának.
Megjelent Ákos huszadik szólólemeze, az Idősziget
Szeptember 10-én kezdődik az Érdi Jazz Fesztivál
Fontos híreink
Megoldódhat a rejtélyes pacsai gyilkosság

Orbán Balázs: Brüsszel energiapolitikája európai rezsiválsághoz vezet

Emberelőnyben játszott a világbajnok, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Amíg Karácsony elutazott, hogy megdicsérjék a pride-ért, addig Budapest ismét káoszba süllyedt
Ilyen az, amikor egy városnak nincs gazdája.

Lázár János: Fideszesnek és tiszásnak egyaránt vissza kell utasítani az erőszakot! + videó
Pusztaszabolcsra érkezett a Lázárinfó.

Vitályos Eszter: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét + videó
Ez mind a háborús tervük része – mondja a kormányszóvivő.

Orbán Viktor: Oroszlány velünk!
Hatalmas tömeg várja mindenütt a magyar miniszterelnököt.
Külföldi híreink

ENSZ-program segítségével érkezett Németországba a gyilkos migráns
A férfi 2024-ben érkezett az országba.

Exkluzív nyilatkozat a VMSZ elnökétől: a nemzetnek nincsenek határai
Dobrev Klára és a DK elvenné a külhoni magyarok szavazati jogát.

Francia ügyészek tartottak razziát Elon Musk X-platformjának párizsi irodájában
Január végén az Európai Bizottság vizsgálatot indított az X anyavállalata, az xAI ellen is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Amy Adams főszereplésével versenyez Berlinben a magyar rendező új filmje
Mundruczó Kornél alkotásának premierje február 16-án lesz.

A háború senkinek sem jó, most mindenki felszólalhat ellene
A nemzeti petíció bizonyítja, hogy a kormány nem a magyarok feje fölött dönt.

Redzic követi Szoboszlait, a Fradi beljebb lesz félmilliárddal
Tóth Alex után már a második ferencvárosi nevelés került egy komoly klubhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
