Milliók zenéje az államszocialista Magyarországon
Pályáztatták a zeneműveket, hogy a szocialista embertípus szórakoztatását biztosítsák.
Pályáztatták a zeneműveket, hogy a szocialista embertípus szórakoztatását biztosítsák.

Lennon úgy vélte, a zene nem csupán szórakoztatásra képes, hanem a világ átformálására is.

Kettős koncertet tart az idén 45 éves Vágtázó Halottkémek.

A világhírű svéd popduó egy eddig ismeretlen és kiadatlan dalt tett közzé a közösségi médiában.

Gömöry Zsolt szervezetét két héttel ezelőtt támadta meg a koronavírus, mostanra úgy tűnik, túl van a nehezén.

Fiatal tehetségeket és ismert előadók kevésbé ismert számait játsszák.

A francia sanzon nagyasszonyának is nevezett művésznőt kilencvenhárom éves korában érte a halál.
Mától november végéig csaknem kétszáz fellépő koncertje válik ingyenesen elérhetővé.

A kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar keresztény könnyűzenei kultúra tovább fejlődjön.
Szeptember 21-től kezdődik a könnyűzenei ipar támogatására indított Raktárkoncert-sorozat; a közönség saját otthonában nézheti meg a csaknem 200 koncert bármelyikét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.