A legrosszabb amatőr menedzselés
Egyetlen Hacki-poszter kiállítására sem futotta, mert az ehhez szükséges felület bérleti díja hétszáz frankra rúgott, ami már meghaladta az NKI büdzséjét.
Egyetlen Hacki-poszter kiállítására sem futotta, mert az ehhez szükséges felület bérleti díja hétszáz frankra rúgott, ami már meghaladta az NKI büdzséjét.

D. Nagy Lajos alig hitt a fülének, amikor meghallotta, hogy a Közeli helyeken 999 számot utasított maga mögé.

Az AC/DC új stúdiólemezén a 2017-ben elhunyt alapító tag, Malcolm Young és testvére, Angus Young közös szerzeményei szerepelnek.

Az Omega és a Locomotiv GT 1980-ban úgy döntött, elviszi közös turnéjára az akkor perifériára került Beatricét.

Többen elismerték, hogy a Kádár-rendszer hivatalnokai közül Bors Jenő még a felvilágosultabbak közé tartozott.
A politika sokszor használta fel a zenét saját céljaira, és a zenei világ résztvevői is gyakorta állást foglaltak bizonyos közéleti kérdésekben.

A 64 éves José Padilla halálát vastagbél-daganat okozta, a hírt közösségi oldalán hozta nyilvánosságra a családja.

London és Budapest ad otthont három hét múlva a kontinens legrangosabb idei könnyűzenei gálájának.

Történelmi siker Magyarország számára, ami akár egymilliárd ember figyelmét is magára vonhatja.

Az intézmény a magyar könnyűzenei előadók külföldi és a határon túli zenészek magyarországi szerepeltetéséért volt felelős.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.