Példa nélküli a hazai ellenzék aknamunkája
Belpolitikai kudarcaik után most nemzetközi lejáratókampányt generáltak – jelentette ki Deák Dániel.
Belpolitikai kudarcaik után most nemzetközi lejáratókampányt generáltak – jelentette ki Deák Dániel.
Két Maliban dolgozó magyar nem is kérte, a kormány mégis segített nekik hazajutni az országból.
Szentkirályi Alexandra szerint a települések által bevezetett korlátozó intézkedések sikeresek voltak.
A magyar kormány biztosította a zsidó szervezetek által működtetett kórházak szükséges eszközeit.
A munkájukat elvesztők átképzéséhez jelentős támogatást nyújt a kormány – mondta György László.
Az érettségi eljárása egyszerűsödik, megfeleződik a lehetséges személyes érintkezések száma.
Részletesen összefoglalta a legújabb adóváltozásokat Varga Mihály pénzügyminiszter.
Láng Zsolt azt írta, a kormány intézkedései mellett nélkülözhetetlen az önkormányzati szerepvállalás is
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Brüsszelben a rendőrség mellett katonákat is bevetnek a növekvő bűnözés miatt – közölte Orbán Balázs Bernard Quintin nyilatkozata alapján.
Munkatársaink részletesen elemezték a gyilkosságot és visszautaltak a baloldali eszmerendszer korábbi évtizedekkel ezelőtti könyveire is, amelyeket az amerikai diákok is olvasnak.
Lakossági fórumot tartottak az NKE beruházás kapcsán
Akár a kiváló bor, olyan nemesen öregednek Magyar Péter megszólalásai, amelyekkel a kormányt dicsérte.
– Megköszöntem Donald Trump és az amerikai kormány kitartását, hiszen látható, hogy rendkívül nehéz a béketeremtés Ukrajna és Oroszország között – mondta a tárcavezető.
Rapid extra című műsorunkban ezúttal Jakubász Tamás, a Mediaworks főmunkatársa és Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője beszélgetett az ukrán és a francia helyzetről.
Forsthoffer Ágnest a saját hotele buktatta le.
– Megköszöntem Donald Trump és az amerikai kormány kitartását, hiszen látható, hogy rendkívül nehéz a béketeremtés Ukrajna és Oroszország között – mondta a tárcavezető.
Rapid extra című műsorunkban ezúttal Jakubász Tamás, a Mediaworks főmunkatársa és Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője beszélgetett az ukrán és a francia helyzetről.
Forsthoffer Ágnest a saját hotele buktatta le.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.