Online dőlhet el a római kormány sorsa
Noha Giuseppe Conte a minap azt ígérte, legkésőbb szerdára felállhat az elitellenes kormány, erre még az Öt Csillag Mozgalom regisztrált tagjainak is rá kell bólintaniuk.
Noha Giuseppe Conte a minap azt ígérte, legkésőbb szerdára felállhat az elitellenes kormány, erre még az Öt Csillag Mozgalom regisztrált tagjainak is rá kell bólintaniuk.

Federigo Argentieri szerint semmilyen politikai paktum nem lesz képes garantálni hosszú távon az M5S és a PD közös kormányzását.
A nem szavazatok többségére lehetett számítani, miután a szocialistáknak egyetlen párttal sem sikerült megegyezniük az utóbbi hónapok tárgyalásai alatt.
Az 541 napig tartó 2010—2011-es belga kormányalakítás talán nem fog megismétlődni, ám mindenképpen elhúzódó tárgyalásokra lehet számítani Belgiumban, hiszen az elmúlt hetek eseményei alapján úgy tűnik, nem tudnak megegyezésre jutni a pártok.
Elemzők szerint a bíróság döntését befolyásolhatja az is, hogy miként alakul a politikai klíma Spanyolországban a nyár folyamán.

Az uralkodó feltehetően Pedro Sáncheznek adja majd át a kormányalakítási megbízást, bár a baloldali párt még nem rendelkezik ehhez a megfelelő támogatottsággal.

Négy hétig tartó tárgyalásokat követően ötpárti kormánykoalíció megalakulását jelentették be Finnországban. A baloldali Szociáldemokrata Pártból (SPD), a liberális Centrum Pártból, a svéd ajkúakat képviselő Svéd Néppártból, a Zöldekből és a Baloldali Szöv
II. Albert tíz éve próbálja elkerülni a DNS-tesztet, melyet a magát a házasságon kívül született gyermekének valló Delphine Boël kér tőle, s ami gyakran címlapsztori Belgiumban.

Válságba kerültek a koalíciós egyeztetések az új kormányról Izraelben – jelentette a katonai rádió vasárnap.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

Több járatot is le kellett állítani.

Uniós testület hozta meg a döntést.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Még az ellenzéki felmérések szerint is a Fidesz nyeri a választást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.