Huszonegy főre nőtt a fertőzöttek száma, elhunyt egy beteg
Továbbra is viselni kell a maszkot az üzletekben és a tömegközlekedésben, és nem tartható 500 fő feletti zenés, táncos rendezvény.
Továbbra is viselni kell a maszkot az üzletekben és a tömegközlekedésben, és nem tartható 500 fő feletti zenés, táncos rendezvény.

Az amerikai tanárok azért kampányolnak, hogy a járványveszély miatt szeptemberben ne kezdődjön el az iskola.
Elmarad többek között a Kárpátia zenekar augusztus 22-re meghirdetett koncertje is.

A járvány elején még a britek kilencven százaléka tisztában volt a kijárási korlátozás alatt követendő szabályokkal.
Franciaországban a karantén időszaka alatt rendkívüli módon megugrott a nőket ért erőszakos esetek száma.

Választ kaphatunk olyan kérdésekre, amelyekre más képalkotó diagnosztikai eszközökkel nem.

Romániában újabb csaknem 1300 embernél mutatták ki az utóbbi egy napban a koronavírust.
Buddy állapota áprilistól gyorsan romlott. Július 11-én el kellett altatni, miután alvadt vért hányt.

Egy megbetegedésből is kialakulhat gócpont, ezért kell maszkot viselni és tartani a távolságot.

A mintavételi helyek listája megtalálható a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján – mondta Müller Cecília.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.