Depresszió és álmatlanság is jellemző a víruson átesetteknél
A gyógyultak egy része magasabb arányban szenved pszichiátriai rendellenességekben.
A gyógyultak egy része magasabb arányban szenved pszichiátriai rendellenességekben.

A kiszivárogtatott információk alapján ráadásul az első megbetegedést már január 22-én észlelték.
Tették ezt annak ellenére, hogy a szomszédaiknál jóval kedvezőbbek a járványügyi statisztikák, mint náluk.
Befejeződött az első orosz oltóanyag klinikai tesztelése, és folyamatban van a hivatalos jóváhagyás.
Vannak olyan aggodalmak, hogy a kifejlesztett vakcina csak pár hónapra lesz képes védelmet nyújtani.

Kötelezték a fővárosi önkormányzatot, gondoskodjon az ápolói-gondozói létszámhiány megszüntetéséről.

Nyugat-Ukrajnában gócpont alakul ki, Kijevben majdnem kilencezer fertőzött van.

A Vatikán közlése szerint a pápa állapota aggodalomra nem ad okot.
Elképzelhető, hogy az első négy fordulóban nem lép pályára a Váci NKSE a női kézilabda NB I-ben.

A kutatók azt szeretnék megtudni, hogyan lehetne megvédeni az embereket a fertőzéstől kulturális eseményeken.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.