Athén ismét a bevándorláspárti NGO-k nyomása alatt
A héten jelentett először koronavírus fertőzötteket a Leszbosz szigetén található Mória menekülttábor.
A héten jelentett először koronavírus fertőzötteket a Leszbosz szigetén található Mória menekülttábor.

Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő a magyar törvényről szóló vitáról azt mondta: ilyen még nem volt.

A világban 4 443 597-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 302 452, a gyógyultaké pedig 1 588 353 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint péntek reggel.
Ezek a nők és férfiak sokszor az egészségüket, sőt akár az életüket is kockáztatják.

Most úgy látjuk, hogy Pest megye a vidék sorsára juthat, a nagy kérdés Budapest – mondta Orbán Viktor.

Ezentúl az EU-állampolgárok bizonyos feltételekkel szabadon beutazhatnak az országba.
442 főre emelkedett az elhunytak száma, 1287-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.

Zupkó Gábort a járvány elleni közös fellépésről és egy újabb hullám elleni felkészülésről is kérdeztük.

A koronavírus-járvány ellenére még a szokásosnál is alacsonyabb az érettségitől visszalépő fiatalok aránya.

A veszélyhelyzet idején az is cél, hogy az élelmiszer-termelési kapacitások megmaradjanak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.