Hatalmasat koppantak a diktatúrát kiáltók
Mihez kezd majd az ellenzék?
Mihez kezd majd az ellenzék?

Az idősotthonokban fertőzöttek 59 és az elhunytak 73 százaléka fővárosi idősotthon gondozottja.

A felfedezés jelentősége az, hogy tisztáz néhány problémát a koronavírus eredetét illetően.
Aki nyár végéig külföldre utazik, annak tíz napra karanténba kell vonulnia visszatérte után.
Azt továbbra sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy még tart a járvány – közölte a minisztérium.
A koronavírus-járvány idején karitatív szervezetekkel, önkéntesekkel együttműködve segítik az ellátást.
A gazdasági problémák orvoslására vezettetne be koronavírus adót az időseknek egy oxfordi közgazdász.

Ilyen az, amikor általános iskolai végzettséggel valaki mindenhez ért, pláne ha klímahisztis celeb.

A Covid-19 járvány átírta az eddigi politikai napirendet, s a következő két hónapban dőlhet el a 2022-es választás kimenetele Schiffer András szerint. Az LMP egykori frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban kockázatosnak nevezte a kormány ígéreteit, k
A baloldali római kormány új rendelkezése fél milliónál is több bevándorló letelepítését szolgálja.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.