
– Veszprémben elég hamar híre ment a csoport megalakulásának, ami pár nappal azelőtt történt, hogy az önkormányzat létrehozta volna saját segítő programjait – idézte fel Rácsai Ákos, hozzátéve: a csoport azóta az önkormányzattal együttműködve hajtja végre saját akcióit. – A segítségre szorulók és az idősek az önkormányzat telefonszámán tudnak jelentkezni, és a központon keresztül irányítják ki a segítőket az idősekhez – mondta. Úgy vélekedett: szerinte így kiszűrhetők a csalók is. További biztosítékot jelent, hogy a „hivatalos” segítők igazolványt kapnak az önkormányzattól.
Az akciócsoporthoz később csatlakozott Kupcsik Júlia, aki egyetemistaként az Erasmus program keretében Zürichben tanult pszichológiát, jelenleg távoktatásban fejezi be a félévet. Ő korábban is önkénteskedett, így, amikor hallott az akciócsoportról, a csatlakozás mellett döntött. Rácsai Ákos is egyetemista, ő a Pannon Egyetem hallgatója, amely támogatja, hogy a diákok minél több karitatív munkában vegyenek részt: a felsőoktatási intézmény három kreditponttal jutalmazza azokat, akik önkénteskednek. Rácsai példaként említi: az egyik akciójuk időpontja egybeesett egy vizsgáéval, az oktató azonban engedélyt adott rá, hogy későbbre halaszthassa.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!