– Ez nem egy ad hoc módon kiválasztott szórakozóhely volt, hanem egy kábítószer-kereskedelem miatt már folyamatban lévő eljárássorozat egyik állomása – közölte. Fülöp Gergely beszélt arról is, hogy ebben az ügyben kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vettek egy gyanúsítottat, akinek a letartóztatását a bíróság már elrendelte. Nagyjából öt kilogramm, különböző típusú kábítószert foglaltak le, ezek feketepiaci értéke 55 millió forint.
Megszólalt a rendőrség a hétvégi razziáról a budapesti VIP-klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának vezetője hétfőn a fővárosban egy sajtótájékoztatón. Fülöp Gergely elmondta: péntekről szombatra virradó éjszaka egy belvárosi szórakozóhelyen zajlott egy nagyszabású rendőri akció.

A rendőrség ezen eljárás nyomán jutott el ahhoz szórakozóhelyhez, amellyel kapcsolatban egyébként több lakossági bejelentést is kaptak kábítószer-fogyasztás és -birtoklás miatt – közölte Fülöp Gergely. Sajtóinformációk szerint egyébként a budapesti Dojo klubban, az Ötkert VIP-részlegében tartottak razziát a rendőrök.
Simó Szilveszter, a BRFK kábítószer-bűnözés elleni osztályának megbízott vezetője elmondta: november 8-án 00.55-kor jelentek meg a rendőrök a belvárosi szórakozóhelyen, majd intézkedés alá vonták az ott szórakozókat, illetve a vendéglátóegység személyzetét. Az ellenőrzéskor igazoltattak, és a ruházatokat is átvizsgálták.
Ezt követően az ott tartózkodókat a helyszínen egészségügyi személyzet vizsgálta meg, és klinikai tünetek alapján döntöttek a vizeletminta-vételről, amelyet a BRFK II. kerületi Gyorskocsi utcai épületében végeztek el. A szórakozóhelyen 211 embert vontak ellenőrzés alá, közülük 49-en estek át vizeletgyorsteszten, és végül 16 ember ellen indítottak büntetőeljárást kábítószer-birtoklás miatt.
További Belföld híreink
A pozitív gyorsteszt eredményei szerint
tizenegy ember tesztje kokainra, kettőé THC-ra, egy emberé amfetaminra, egy másiké kokainra, THC-ra és amfetaminra, egy harmadik tesztje pedig kokainra és THC-ra volt pozitív.
A tizenhat érintett embert nem vették őrizetbe, mindegyikük szabadlábon védekezik. Közülük három nő és tizenhárom férfi. Nemzetiségük szerint kettő török, egy spanyol, egy izraeli, a többi tizenkettő pedig magyar állampolgár.
Simó Szilveszter beszámolt arról is, hogy a szórakozóhely területén, a tánctéren, a pultok előtt összesen tizennégy kisméretű, simítózáras nejlonzacskót találtak eldobálva, amelyek kábítószert vagy annak maradványait tartalmazták. Ezekről megállapították, hogy azok kokainfajtájú kábítószerek. Az eldobált zacskók ügyében ismeretlen tettes ellen kábítószer-kereskedelem miatt indítottak büntetőeljárást.
További Belföld híreink
Kérdésekre válaszolva Fülöp Gergely elmondta: olyan embereket állítottak elő, akiknél – a helyszínen lévő orvosok elsődleges szakvéleménye alapján – felmerült, hogy kábítószert fogyaszthattak. Az ilyen emberek viselkedése szélsőségesen, egyik pillanatról a másikra is megváltozhat, éppen ezért a rendőrségi törvénynek megfelelően mind az önkárosítás, mind a támadás megelőzése, tehát a biztonság érdekében használtak bilincseket.
Arról, hogy miért szólították fel a jelenlévőket, hogy ne készítsenek felvételeket a mobiltelefonjaikkal, azt válaszolták: egy szórakozóhelyen zajló ellenőrzés során az összes ott lévő ember intézkedés alá vont személynek minősült. Az intézkedés alá vont személyeknek követniük kell a rendőrök utasításait, így azt a felszólítást is, hogy ne készítsenek felvételt az intézkedésről. Ennek indokai között sorolta, hogy zárt, viszonylag szűk helyen, nagy tömegben intézkedtek a rendőrök, és az ember arcába nyomott mobiltelefon elvonja az intézkedők figyelmét. Továbbá – mint mondta – azt sem tudták, hogy kivel szemben intézkednek, felmerült, hogy akár kábítószer-terjesztő is lehet közöttük, és azt sem akarták, hogy olyan felvételek menjenek ki, amelyek esetleg segítheti a későbbi bűntársakat.
Fülöp Gergely jogszerűnek nevezte a rendőrök felszólítását.
Hangsúlyozta, a helyszínen orvosok végezték a vizsgálatokat, nem rendőrök. Abban az esetben, amikor a komplex klinikai tünetegyüttes alapján az orvos azt állapította meg, hogy felmerülhet kábítószer-fogyasztás gyanúja, akkor az illetőt előállították.
Hangsúlyozta, a megjelent hírekkel ellentétben nem csak pulzusvizsgálatról volt szó. A vizsgálatok részét képezte a pulzus- és a pupillavizsgálat, de figyelmet fordítottak a viselkedésre, a verejtékezésre és akár a nyelvszárazságra is.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Pártszakadás szélén a Párbeszéd: megalapítaná a Tisza szatellitpártját az egyik társelnök
A felvállaltan homoszexuális politikus úgy véli, segítségére lenne Magyar Péternek. A Tisza Párt elnöke azonban nem repesett az örömtől.

Novemberben duplán jól járnak a nyugdíjasok
Meg kell becsülni azokat, akik felépítették ezt az országot.

Pikó András a teljes kampányt végighazudta – állítja a Józsefvárosi Fidesz
A polgármester által megtévesztett szavazók a választás áldozatai.

Előkerült egy videó a hétvégi razziáról a VIP-klubban
Benne van a cikkben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Pártszakadás szélén a Párbeszéd: megalapítaná a Tisza szatellitpártját az egyik társelnök
A felvállaltan homoszexuális politikus úgy véli, segítségére lenne Magyar Péternek. A Tisza Párt elnöke azonban nem repesett az örömtől.

Novemberben duplán jól járnak a nyugdíjasok
Meg kell becsülni azokat, akik felépítették ezt az országot.

Pikó András a teljes kampányt végighazudta – állítja a Józsefvárosi Fidesz
A polgármester által megtévesztett szavazók a választás áldozatai.

Előkerült egy videó a hétvégi razziáról a VIP-klubban
Benne van a cikkben.














