
- Magyar Nemzet
- kurdok
kurdok

Legalább hat civil halálos áldozata van három szíriai robbantásnak
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint két gépkocsiba és egy motorkerékpárba rejtett pokolgép robbant a többségében kurdok lakta város piacán. Legalább 12 ember megsebesült.
Szakértő: A török ambíciók egybevágnak a nagyhatalmi érdekekkel
Spidl Bianka szerint Törökország szunnita nagyhatalomként abba a szerencsés helyzetbe került, hogy ambíciói egybevágnak Oroszország és az Egyesült Államok azon érdekeivel, hogy egyensúlyozzák az iráni befolyást a térségben.
Törökországban őrizetbe vettek egy kurdbarát, ellenzéki polgármestert és helyettesét
Kurd állítás szerint amerikai erők tűntek fel a török határ közelében
Kurd állítás szerint amerikai páncélozott katonai járművek tűntek fel csütörtökön a török határ közelében Szíria északkeleti részén, amire nem volt példa azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök október elején bejelentette az amerikai erők kivonását a terü
Tízmillió külügyminiszter
Örömteli, hogy a magyar kormány helyén kezeli az orosz elnök látogatását, partnert lát Putyinban, és nem hajlandó magáévá tenni a nyugati narratívát.

Az oroszokkal közös északkelet-szíriai járőrözést jelentett be a török kormány
Amerika marad Szíriában?
Ankara támogatást vár, noha Washington és Moszkva érdekei egymással szemben állnak a térségben, a kérdés pedig az, hogy Recep Tayyip Erdogan érdekei melyik szövetségesével vannak jobban összhangban.

Donald Trump: Washington feloldja az Ankara elleni szankciókat
Az amerikai kormány feloldja a Törökország ellen hozott szankciókat, miután a Szíriában megkötött tűzszünet tartósnak látszik – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerda délelőtt a Fehér Házban tartott beszédében.
Felgyújtotta magát egy szíriai kurd az ENSZ menekültügyi hivatala előtt
Fontos híreink
Orbán Viktor reagált a Barátság kőolajvezeték elleni ukrán támadásra

Egy hír, két változat

Orbán Viktor: Békesség van, ez a mi fővárosunk + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Akkora patália lett egy parkolási vitából Tatabányán, hogy csak a rendőrök segíthettek + videó
Két nő esett neki egy nyugdíjasnak.

Orbán Viktor: Az a jó, ha Magyarország környezetében háborúk helyett békés élet zajlik
A miniszterelnök adta át a felújított Mazsihisz Szeretetkórházat.

Elindult a karácsonyi fénykomp a Balatonon + videó
Január végéig közlekedik a különleges járat.

Azt hitték a rendőrök, hogy a tiszafüredi drogbáróért mennek, de egy vicsorgó tigris állta az útjukat + videók
Nem vicc.
Külföldi híreink

Szijjártó Péter: Brüsszel diktátumot erőltetne Magyarországra, ez drámai áremelkedést hozhat
Veszélyben a rezsicsökkentés.

Szijjártó Péter: Meg kell védeni a NATO négy évvel ezelőtti döntését
A tárcavezető szerint Brüsszel háborúba vinné Európát.

Újabb LMBTQ-ügy a briteknél, most a gyerekek a célkeresztben
Az LMBTQ- és transzjogi aktivisták a csalódottságukat fejezték ki.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

PM Orban on Tisza Tax: Yet Another Left-Wing Party with an Austerity Package
Increasing taxes is only the tip of the iceberg, Hungary's Prime Minister warns.

Brüsszel, Európa, Európai Unió ma
Ideje a nagytakarításnak.

Magyar Péter, az RTL és a néma gyerek
A balliberális tévécsatorna egy hete lapít a Tisza Párt megszorítócsomagjáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

