Díjat nyert hazánk a Bocuse d’Or döntőjében
A magyar tál bizonyult a legízletesebbnek Lyonban.
A magyar tál bizonyult a legízletesebbnek Lyonban.
Bognár György a játékosokkal közösen azt vallja, szakmailag is előny, ha közös a nyelv az öltözőben.
A korábbi vb-döntős kiválóság Rapport Richárd visszatéréséhez kötötte feltételként a szereplését a sakkolimpián.
További négy éven át a korábbi kajakos lesz a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
"The rooting doesn't end," the prime minister posted on his social media page.
A szurkolás nem érhet véget – írta a kormányfő a közösségi oldalán.
Letették az esküt a sportolók, Párizsban 39 magyar 13 sportágban, 68 számban indul.
Így dicsérte a párizsi olimpián résztvevő magyar csapatot a honvédelmi miniszter.
Hét sportágban nyertünk tizenkilenc érmet, az örökrangsor élén zártuk az öttusa lovas korszakát.
A rajongóknak is lesz lehetőségük megünnepelni a magyar sportolókat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.