Lékó Péter: Az ellenfeleim sötétben tapogatóznak

Lékó Péter öt év kihagyás után játszik ismét a sakkolimpián. A korábbi világbajnoki döntős, kétszeres olimpiai ezüstérmes kiválóság edzőként különben is segítette a magyar csapatot, Rapport Richárd visszatérése után pedig ő is vállalta a játékot, ha már korábban feltételként ehhez kötötte a szereplését. Lékó szerint szenzációs eredmény lenne, ha Magyarország az első hat között végezne.

2024. 09. 10. 12:02
Sakkolimpia sajtótájékoztató Lékó Péter
Lékó Péterre ráfér a pihenés Fotó: Polyák Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ötéves kihagyás után tér vissza. Egész pontosan mikor játszott legutóbb versenypartit?
– 2020 júliusában volt a Chess Legends verseny, de az online viadal volt, ezért azt ne számítsuk. Legutóbb ugyancsak Ricsivel (Rapport Richárd) egy csapatban játszottam, amikor 2019 novemberében a Padova színeiben megnyertük az Európa-kupát.

– Közismert, hogy a sakknak azóta sem fordított hátat, a német Vincent Keymer edzője, aki ma már nem tehetség, hanem a szűk elit egyik játékosa, továbbá kommentátorként is gyakran találkozhatunk önnel az online térben. Ez teljesen kielégítette, vagy azért volt önben hiányérzet, hogy jó lenne újra játszani?
– Nem, nem volt bennem a hiányérzet. A Vincent Keymerrel való közös munkánk nagyon intenzív, napi szinten edzünk együtt, emellett ott van az említett kommentátori munka. Játék nélkül is naprakész vagyok, nyugodtan mondhatom, továbbra is a sakkal kelek és fekszem…

– Hogyan zajlottak az elmúlt hónapok az olimpiai felkészülés jegyében?
– Brutális időszakon vagyok túl. Éppen a felkészülés miatt kevesebbet kommentáltam.

Áprilisban még csak edzőként vettem részt az edzőtáborban, aztán amikor megszületett a megállapodás, hogy Ricsi is visszatér, nem volt más választásom, nekem is vállalnom kellett a játékot. Három hónapja csak a sakkolimpiának élek, nagyon feldobódott és lelkes vagyok, hogy újra a csapatért, a magyar sakkozásért, Magyarországért küzdhetek. Ezért tértem vissza.

Kötelességem megemlíteni, hogy Polyánszky Zoltán, a Magyar Sakkszövetség elnöke rengeteg energiát fektetett abba, hogy visszatérjünk és sikeresen szerepelhessünk a sakkolimpián. Amikor tavaly májusban először találkoztam vele, kategorikus nemmel válaszoltam a felkérésére. Ám rögtön utána, ahogy a feleségemmel utaztunk haza, Szegedre, egész úton arról beszéltünk, milyen kár, hogy csak most lett olyan elnöke a sakkszövetségnek, aki ennyire szereti a sportot, ennyire akar tenni a dolgokért. Szerencsére kapcsolatban maradtunk az elnök úrral, egymást követték az ötletek és a tervek, januárban abban maradtunk, hogy segítek a felkészülésben, továbbá azt találtam mondani, rendben, ha Ricsi visszatér a magyar színekhez, akkor én is játszom a budapesti olimpián. Schmidt Ádám államtitkár is beszállt a tárgyalásokba, felgyorsultak az események, és azon kaptam magam, hogy a szavamon fognak és játékosként is készülök az eseményre. 

 

Norway's grandmaster Magnus Carlsen (L) plays against Hungarian grandmaster Peter Leko during the final day of the Men's Blitz tournament part of the FIDE  World Chess Rapid & Blitz Championships 2016, in the Qatari capital Doha on December 30, 2016. (Photo by KARIM JAAFAR / AFP)
Ritkaság a nemzetközi mezőnyben, hogy Lékó Péternek ötvenszázalékos a mérlege Magnus Carlsennel szemben (Fotó: Europress/AFP/Karim Jaafar)

– Ha már visszatért és Rapport Richárd hazatérésében is szerepet vállalt, Almási Zoltánt nem próbálta meg rávenni a játékra?
– Ezt mindenkinek magának kell érezni, szerintem Zoliban nem volt meg a késztetés, hogy visszatérjen.

– Megannyi korábbi esetet emlegethetnénk fel, amikor széthúzás terhelte a közös munkát. Most milyen a hangulat?
– Tényleg nagyon jó. Kicsit rosszul éreztem magam amiatt, hogy Bánusz Tamás és Kozák Ádám miattunk került az A-ból a B csapatba, de szerencsére ők is korrekten fogadták az új helyzetet. Külön szólnom kell Szanan Szjugirovról, aki orosz, helyesebben ugyanúgy kalmük, mint a Nemzetközi Sakkszövetség korábbi elnöke, Kirszan Iljumzsinov. Szjugirov anno hatalmas tehetségként robbant be, többszörös korosztályos világbajnok, ám Oroszországban rengeteget a jó sakkozó, nem könnyű érvényesülni, elég egy-két gyengébb eredmény, s máris mást menedzselnek. Szanan az első perctől fogva úgy viselkedett, mintha hosszú évek óta a csapat tagja lenne, nagyon örül a lehetőségnek, hogy a magyar válogatottban szerepelhet és én is azt mondhatom, öröm vele együtt dolgozni.

 

– Az sem okoz gondot önnek, hogy Rapport Richárd mögé, a második táblára szorul?
– Dehogy, ma már ez a legtermészetesebb dolog! Ha már ragaszkodtam Ricsi visszatéréséhez, pontosan tudtam, hogy az első tábla őt illeti meg.

– Közvetlenül az olimpia előtt sem játszott versenyen. Le tudja így mérni, hogy milyen formában van?
– Szándékosan nem indultam úgymond tesztversenyen, óvni akartam az idegrendszeremet az olimpiára.

Továbbá így az a poén, hogy az ellenfeleim is a sötétben tapogatóznak, nem tudják, mire készüljenek. A régi partijaim alapján vagy amit Vincent Keymer játszik mostanában, netán valami egészen újra? Nem felejtettem el sakkozni, azt gondolom, a vetélytársak is tudják, hogy Lékó Péter komoly sakkozó.

Nem aggódom, úgy érzem, a sakk szempontjából nagyon nehéz engem túljátszani, nem hiszem, hogy bárkitől félnivalóm lenne. Az más kérdés, hogy versenyhelyzetben, az óra ketyegése, a feszültség hatására az idegrendszer hogyan viseli majd a terheket. De tudom, hogy nem önmagamért játszom, hanem a csapatért, az országért, a válogatottért, és ez ad akkora energiát, pozitív lökést, hogy sikeresen túléljem az olimpiát.

 

– A magyar válogatott kilencedik kiemeltként kezdi meg az olimpiát. Általános véleményként Oroszország távollétében az Egyesült Államok, India, Kína és a címvédő Üzbegisztán kiemelkedik a mezőnyből, a mögöttük következő országok közül Magyarországgal is számolni kell. Lehet ebből akár érem is?

– Én úgy fogalmaznék, hogy az Egyesült Államok, India és Kína egyértelműen kiemelkedik. Üzbegisztán két éve hatalmas meglepetésre győzött, de miért ne okozhatna újra meglepetést, pláne, hogy fiatal sakkozók alkotják? Mögöttük egészen a tizennyolcadik kiemeltig nagyon szoros a mezőny, elég arra utalni, hogy az örmények csupán a tizenhetedikek a rangsorban. Brutálisan erős a mezőny, bravúr, szenzációs eredmény lenne az első hat közé kerülni. Közhely, mégis igaz, nem szabad a helyezéssel foglalkozni, az a lényeg, hogy játsszuk ki a tudásunkat, a maximumot teljesítsük, aztán meglátjuk, az mire elég. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy remek a hangulat a csapaton belül, amiben Ács Péter szövetségi kapitánynak fontos szerepe van, akivel egyébként 2002-ben egy csapatban szerepeltünk, amikor Bledben ezüstérmet szereztünk. Mindent megteszünk, hogy méltóképpen képviseljük a magyar sakkozás hagyományait.

Sztorizás, a sakkolimpia esélyeinek elemzése Verőci Zsuzsa nagymesterrel:

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.