„Sokan vizsgázunk emberségből ezekben a napokban”
Kevés dolog mutatja be annyira élesen a jelenlegi válságot, mint az a tény, hogy a Gozsdu-udvarban az elmúlt héten naponta osztottak meleg ételt a rászorulóknak.
Kevés dolog mutatja be annyira élesen a jelenlegi válságot, mint az a tény, hogy a Gozsdu-udvarban az elmúlt héten naponta osztottak meleg ételt a rászorulóknak.

Így mindazok a magyarok és szlovákok, akik a határ másik oldalán dolgoznak, ezen az átkelőn tudnak munkába járni – közölte Szijjártó Péter.
Az intézkedés a hatékony információáramlást és a készletgazdálkodást szabályozza, a kórházparancsnokok orvosszakmai döntéseket nem hozhatnak.

Leginkább a magyar egészségügyi dolgozókat sértik meg.

Nyitáskor megnéztünk néhány hagyományos piacot a fővárosban, illetve 9 óra körül az ilyenkor jellemzően forgalmas élelmiszerüzleteknél is tettünk egy kört.
Az olasz importőrök az elmúlt hetekben letörték az árakat és visszamondták a hozzávetőlegesen 150 ezer, exportra szánt állat átvételét.

Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást a „BAA3” szintű osztályzatra, sem annak stabil kilátására.
Az új helyzet abból adódott, hogy március 16. óta, amennyiben nem rendkívüli esetekről van szó, kizárólag magyar állampolgárok léphetnek be az országba.

Nagyobb szolidaritásra lenne szükség ebben az időszakban, amikor az évszázad legsúlyosabb világjárványával nézünk szembe – hangsúlyozta az államtitkár.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.