
- Magyar Nemzet
- Magyarország
Magyarország

Schanda Tamás: A digitalizáció nemzeti szuverenitási kérdés is
Az óriási techcégek túlhatalma és birodalomépítési törekvése joggal vet fel szuverenitási és nemzetbiztonsági aggályokat – mondta az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára.
Keménymag: A görögökön segíteni kell, a magyarokon nem?
A görög határon a friss eszmék ostromolják Európa határait, közben a magyar baloldal, gazdag élettapasztalatával, a valóság mélyreható ismeretével kicsit lemaradt.
Hamarosan több magyar elhagyhatja a karantént
Halász János: Több mint százezer migráns akar eljutni Törökországból az Európai Unióba
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke elmondta: az aktuális nemzetbiztonsági ügyek között kiemelten foglalkoztak az illegális migrációs helyzettel.
Orbán Viktor: Végső mentsvárnak ott lesznek a magyarok
Magyarországon 2015-ben építettük meg a kerítést és hirdettük meg azt a muszlimbevándorlás-ellenes politikát, amelyet azóta az egész európai közösség ismer és amelyet sikeresnek is tartok – jelentette ki a kormányfő.

Fertőzésgyanú hazánkban is
Elkezdték feltérképezni annak a két turistának az útvonalát, akik korábban Budapesten jártak, és utána Csehországban kimutatták náluk a koronavírust – jelentette ki az országos tiszti főorvos.

Nemzetek Ligája: Törökország, Szerbia és Oroszország lesz a mieink ellenfele
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a másodjára kiírt sorozat másodosztályában szerepel – amennyiben csoportgyőztes lesz, feljut az élvonalba, ha utolsóként végez négyesében, akkor kiesik a C osztályba.

Feltérképezik a Budapesten járt betegek útvonalát
Az Európai Bizottság elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményei
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára elmondta, hogy a patrióta és pragmatikus gazdaságpolitika eredményekre vezetett.
Fontos híreink
Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük, amit vállalunk

Heves harcok Szíriában: a kormányerők többségi ellenőrzést szereztek

Botrány az el Clásico után: a felháborodott futballvilág sportszerűtlenséggel vádolja a Real Madridot

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nemzedékváltás a Fideszben
Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nagy hideg mellett havazásra, ónos esőre is számítani kell hétfőn
A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Frakcióülés, évértékelő, csúcsra járatott kampány – sűrű időszak előtt a kormánypártok
Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Újraválasztották a hivatali visszaéléssel gyanúsított polgármestert
Függetlenek domináltak az év első voksolásain.
Külföldi híreink

Itt a fordulat: Trump megdöbbentő kijelentést tett Iránról
A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Az iráni elnök külső ellenséget okol a belső válságért + videó
Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Újabb csapás az áramhálózatra, Kijevben is súlyos a helyzet + videó
Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Debütálása után Varga Barnabást sem kímélték az AEK Athén szurkolói és edzője
Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.

Kiosztották a Golden Globe-díjakat, itt a győztesek névsora
Az Egyik csata a másik után című film nyerte el a legtöbb díjat, Leonardo DiCaprio mégis kimaradt.

Duplával üzent Rossinak az elfeledett csatár
Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

