Nyirő József azért küzdött, hogy Erdély el ne vesszen
A balliberálisok érvek helyett politikai indíttatású minősítésekkel próbálják hitelteleníteni a székely írót és így közvetve a Nemzeti alaptantervet.
A balliberálisok érvek helyett politikai indíttatású minősítésekkel próbálják hitelteleníteni a székely írót és így közvetve a Nemzeti alaptantervet.

Az ötödik legalacsonyabb Magyarországon a nyugdíjak nemek közötti különbsége az Eurostat friss felmérése alapján – közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.

Magyar Levente beszámolója szerint a kormány úgy döntött, hogy konkrét lépéseket tesz a magyar-moldáv kétoldalú kapcsolatok erősítésére.
Demeter Márta nevét az utóbbi időben szinte alig hallhattuk, pedig pár évvel ezelőtt még az egyik legtöbbet szereplő női politikus volt.

Az előttünk álló évtizedek egyik fontos feladata lesz az időjárásalapú áramtermelésből származó villamos energia hosszú távú tárolásának megoldása.

Az adatok rávilágítanak arra, hogy a néppárt komoly bajban van: kevesebb miniszterelnököt ad és a képviselői száma is csökkent az Európai Parlamentben – mondta az elemző.
Vadászati és Horgászati Kiállítás (Die Hohe Jagd und Fischerei) nyílt Salzburgban, amelyen Magyarország negyven négyzetméteres standon népszerűsíti egyebek között a 2021-es magyarországi világkiállítás programjait.
Az állami kitüntetés odaítélésével az államtitkár a lengyel-magyar kapcsolatok megőrzése és fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseit díjazták.

Ha nincs Trianon, akkor Csángóföld lehet, hogy olyan helyzetben lenne, mint most Erdély Magyarországhoz mérve – mondta Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség-díjas népdalénekes, keramikus.

A héten megkezdi a selejtezőket a 2021-es Európa-bajnokságra a magyar férfi-kosárlabdaválogatott. A csapat Kecskeméten készül az újabb kihívásokra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Gyorsabb fellépést sürget a kínai import ellen.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

A csoportellenfeleknek nagyon rosszul alakult a vasárnap este.

Az európai gazdaság, különösen a német ipar gyenge teljesítménye továbbra is fékezi a magyarországi ipar teljesítményét.

A Barcelona elleni döntőbeli vereséget követően kifakadtak a drukkerek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.