Orbán Balázs: Magyarországnak erősebb képviselete lesz Brüsszelben
Az államtitkár kitért rá: a migrációs vita a 21. század legnagyobb sorskérdése, és az elmúlt évek tapasztalata alapján hatékony megoldásokat csak a nemzetállamok tudtak kínálni.
Az államtitkár kitért rá: a migrációs vita a 21. század legnagyobb sorskérdése, és az elmúlt évek tapasztalata alapján hatékony megoldásokat csak a nemzetállamok tudtak kínálni.

Berki Krisztián olimpiai bajnok tornászt beválasztották kedden a magyar szövetség (MATSZ) elnökségébe.
A szíriai ortodox egyházat 162 millió, a trappista-ciszterci nővérek humanitárius tevékenységét pedig több mint 145 millióval segítik – közölte a Miniszterelnökség.
Ma Magyarországon az egy főre eső szén-dioxid-kibocsátás 40 százalékkal alacsonyabb, mint a klíma- és a környezetvédelem élharcosának tekintett Németországban.

Magyarországnak nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdeke is az EU nyugat-balkáni irányú bővítése – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban.

A Digi elindította mobil szolgáltatásait a magyarországi piacon saját mobilhálózatán, amit az elmúlt négy évben jelentős tervezési, beruházási folyamatok eredményeként hozott létre.
Rekordlétszámú versenyző vett részt hétvégén a karate országos bajnokságon, amelyre több mint ezer nevezést adtak le. A felnőtteknél a legjobbak többsége megvédte címét.
A járműipar és az elektromobilitás területére kiterjedő tudományos együttműködési megállapodást kötött a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és a Koreai Közlekedési Intézet (KOTI) hétfőn Budapesten.

Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat. A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.