Boldogabbak és elégedettebbek az életükkel, munkahelyükkel és szociális-családi kapcsolataikkal az Európai Unió állampolgárai a világ többi részéhez képest: a mindennapok megítéléséről tavaly készített nemzetközi felmérés szerint az emberek döntő többsége elégedett az életminőségével. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat úgynevezett szubjektív jóllét felmérésében az állampolgárok bevonásával mérték fel, hogy a lakosság hogyan ítéli meg a saját életét. A válaszadók 1 és 10 közötti pontszámokkal fejezhették ki véleményüket annak fényében, hogy a kérdésben szereplő szemponttal egyáltalán nem elégedettek (1) vagy teljes mértékben elégedettek (10). Ez alapján míg 2013-ban az átlagos pontszám 7 volt, tavaly 7,3-at mértek. Szinte az összes tagállamban javult a lakosság saját helyzetével kapcsolatos általános megítélése, s igaz ez az egyéni jólléthez szükséges területekre is. Az uniós állampolgárok évről évre jobbnak látják helyzetüket.

Fotó: Éberling András
Nagyok az eltérések a nyugati, a keleti és a mediterrán tagállamok között, ugyanakkor a főbb társadalmi különbségek okozta hatás egy irányba mutat. Valamennyi országra igaz, hogy a minél magasabb iskolai végzettségűek elégedettebbek az alacsonyabb képzettségűeknél. Igaz ez az életkorra is: minél fiatalabb valaki, annál elégedettebb, az életkor előrehaladtával viszont a szubjektív megítélés egyre kedvezőtlenebb lesz. A jobb keresetűek értelemszerűen mindenhol jóval elégedettebbek. A nők és a férfiak válaszai között ugyanakkor nincs kézzelfogható különbség, tehát a jóllét szempontjából nem lényegesek a nemek. Az európai állampolgárok Ausztriában, Finnországban, Norvégiában és Svájcban a legelégedettebbek, a legrosszabb megítélés pedig Bulgáriában, Lettországban, Litvániában, Portugáliában, Horvátországban és Görögországban jellemző.
Utóbbiak előtt található hazánk. Magyarországon érdemben csökkent a mindennapjainkkal, anyagi helyzetünkkel kapcsolatos elégedetlenség. Noha a hazai 6,5-es érték elmarad a Nyugat-Európára jellemző 7 pont feletti átlagértékektől, a felmérésben részt vevők között egyre kevesebb volt az abszolút elégedetlen, ellenben bővült az inkább elégedettek tábora.